Elhárulhat a legnagyobb akadály a Google-autó útjából

2016.02.10. 18:38

A Google számára jó is és rossz is a hír: sofőr nélküli autójukat most már önálló közlekedési résztvevőnek tekinti az Egyesült Államok Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatala, ismertebb nevén az NHTSA. És bár ez még nem számít törvényi szabályozásnak, valószínű, hogy az ide vonatkozó jogszabályok alkotói is figyelembe veszik majd a hivatal véleményét.

Az apró kapszula, amelyet a Google jelenleg is tesztel, az első olyan járművek közé tartozik, amelyet nem csak nem kell, de nem is lehet vezetni. Nincsenek benne hagyományos kezelőszervek, csak az uticélt adhatjuk meg, és egy vészleállítóval avatkozhatunk be, ha nem tetszik, ahogy a robotpilóta vezet. Ez azonban nem fért bele az eddig használt jogi kategóriákba, hisz eddig a sofőr mindig az autó valamelyik utasa volt. Ő tartozott felelősséggel a jármű mozgásáért, és mindazért a kárért, amelyet esetleg ezzel okozott. Az NHTSA azonban most hivatalosan is elismerte, hogy a Google kapszula esetében sofőrnek magát az autót kell tekinteni.

Ha később a jogalkotók is ezt a megközelítést alkalmazzák, az azonban kétélű fegyver lehet. Így ugyanis, ha mondjuk baleset történik, amely sérüléssel vagy halállal végződik, akkor a felelősséget könnyen a gyártóra, azaz magára a Google-re háríthatja a bíróság. Másfelől viszont e kérdés tisztázásával egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy a Google járműve megkaphassa a forgalomba helyezéshez szükséges engedélyeket.

Az NHTSA hosszú levelében persze más is szerepel – például az, hogy egyelőre számukra is kérdés, hogyan tudja a Google biztosítani, hogy a jármű, mint autóvezető megfelel mindazoknak a kívánalmaknak, amelyeket egy élő sofőrrel szemben támasztanak. Másképp fogalmazva, hogy lehetünk biztosak benne, hogy a Google autója is megkapná a jogosítványt. A kérdésre pedig aligha létezik egyszerű válasz.

A Google hivatalos álláspontja már most is az, hogy a szoftverük minden emberi sofőrnél megbízhatóbb, és épp azt tartanák kivételesen veszélyesnek, ha megengedné a rendszer, hogy az emberi utasok felülbírálják a robotpilóta döntéseit.

Wellness kikapcsolódás

Töltődjön fel a egy wellness szállodában a hosszú télre!

Csodás tengerparti utak

Ne habozzon, azonnal induljon a tengerhez!