Agresszív tuning Toyota Priusra

2016.02.16. 17:22

A legújabb Prius sok kritikát kapott a megjelenése – elsősorban az orr- ér farkiképzése – miatt, de a tuning-ipar erre is találhat elfogadható megoldást. A japán Wald International egyelőre csak látványterveket készített egy sportosabb Priusról, láthatóan azzal a szándékkal, hogy a hibrid Toyota vizuális bakijait kijavítsák, anélkül, hogy alapjaiban változtatnának az autón.

Az autó orrára a beavatkozás után alig lehet ráismerni. A lökhárítóba lógó fényszórókat például kettéosztották egy műanyag elemmel, az alsó és felső légbeömlőket elválasztó műanyag felületet egy fekete műanyag blokkal vizuálisan összekötötték, a Toyota jelvényt pedig eltüntették. Ettől valamelyest egységesebb lett az összhatás, és egyben határozottan fenyegetőbb is. Hátul is igazítottak a lámpákon – az autó oldalába lógó alsó része az új színezés miatt jobban beolvad a vörös karosszériába. A drasztikus ültetés, az óriási felnik és a két dupla kipufogóvég teszi teljessé az összhatást, amely így egy fokkal talán kevésbé esetlen, mint a szériamodell esetében.

Egyelőre nem tudni, hogy a Wald mit tervez mindebből kivitelezni, de egyáltalán nem csodálkoznánk rajta, ha egy kevésbé radikális optikai tuningkészlet felbukkanna a kínálatukban az új Priushoz.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!