Bemutatták az új Volvo V90-est

2016.02.18. 15:33

A Genfi Autószalonon tartják az új Volvo generáció első kombijának premierjét. A V90 elegánsabbnak hat, mint bármelyik elődje, de az eddig nyilvánosságra hozott számok alapján valószínűleg szűkebb azoknál.

Már az első fotók láttán volt egy olyan érzésünk, hogy a döntött hátsó ablakos kialakításnak és a lendületes tetővonalnak, ami egyébként igazán jól áll a V90-esnek, meglesz az ára. És bár a Volvo egyelőre nem nagyon ment bele a részletekbe, az egyetlen adat – a lehajtott ülésekkel mért raktér-térfogat, ami 1526 liter, és a padló alatti rekesszel együtt értendő – arra enged következtetni, hogy a gigászi csomagterek ideje lejárt a Volvónál. Összehasonlítás-képpen az elődmodellnél ugyanez az érték 1600 liter volt, de a BMW 5-ös Touring 1670 literes, vagy az E osztályú Mercedes 1855 literéhez képest még az sem tűnt igazán soknak. Érdekesebb lenne persze, hogy öt üléssel mennyi csomag fér az autóba, de ez az adat, úgy tűnik, egyelőre nem nyilvános.

Inkább olyan dolgokat közölt a gyártó a V90 kapcsán, amit a testvérmodell, a középső tetőoszlopig lényegében azonos S90 premierje óta már tudni lehetett. Ilyen, hogy itt is kizárólag az új kétliteres turbómotor-családot alkalmazzák, méghozzá eleinte ötféle változatban. A benzines T5-ös 254, az összkerék-hajtású T6 AWD 320 lóerős motorral készül, a legerősebb kivitel pedig a benzin-elektromos T8 Twin Engine AWD lesz 407 lóerős csúcsteljesítménnyel. Dízelből kétfélét készítenek, a D4-esben a szabvány-motor 190 lovas kivitele dolgozik, a D5 AWD-be pedig ugyanennek a blokknak a 235 lóerős kivitelét szerelik. A T8 változatba 9,2 kWh-s Li-ion akkumulátor kerül, amellyel az autó akár 50 kilométert is megtehet tisztán elektromos üzemben, már ha előzőleg rendesen feltöltötték az akkumulátort.

Csak remélni lehet, hogy a hiányzó adatokat is nyilvánosságra hozzák legkésőbb március elsején, ekkor tartják ugyanis a V90 hivatalos bemutatóját. Valószínű, hogy az S90-V90 párosból Európában a kombi lesz a fontosabbik az eladások alapján, míg az S90 Észak-Amerikában és a Távol-Keleten lesz kelendőbb – talán ezért is döntöttek úgy, hogy a sorozatot Európában a kombival kezdik bevezetni.