A macskádat is megvédi a Nissan

2016.02.21. 16:34

A macskák védelmére indított kampányt a Nissan. A japán autógyártó arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy az állatok – főként a hidegebb hónapokban – előszeretettel keresnek menedéket a járművek motorterében, vagy éppen a kerékjárati ívekben.

Ilyenkor nyilván komoly veszélyt jelent számukra egy hirtelen beindított motor, ott ugyanis az ékszíjak, illetve egyéb mozgó alkatrészek súlyos sérüléseket okozhatnak a melegedő cicáknak. A Nissan marketingesei éppen ezért azt tanácsolják, minden indítás előtt kopogtassuk meg a motorháztetőt. Az ott heverésző állat ettől megijed és odébb áll.

Minderre egy alig egyperces kisfilmmel igyekeznek felhívni a figyelmet. A videó első felében az internet magvát adó vicces macskás felvételeket láthatunk, majd bepillantást nyerhetünk abba is, hogy milyen változatosan tudnak az állatok kikapcsolódásra használni egy parkoló autót. A kampány célja, hogy felhívják az emberek figyelmét: egy-egy apró mozdulattal életeket menthetnek.