2016.02.23. 14:39

A luxusautók lassan öregszenek: a Bentley Mulsanne még mindig a legfrissebbek közé tartozik a maga kategóriájában, pedig már a hetedik évét tapossa. És úgy néz ki, most jött el a félidős modellfrissítés ideje.

A legfeltűnőbb módon az autó elejét dolgozták át a britek: teljesen új a hűtőmaszk, a régi, kandallónyílásra emlékeztető körvonalú, csirkehálós rácsot alacsonyabb, szögletesebb, függőleges króm-elemekkel kitöltött variációval váltották fel, amely a rendszám alatt mintha folytatódna a középső alsó légbeömlőben, amolyan Audi single frame stílusban. Az összkép mindenképp szigorúbb, vesztett valamit korábbi, önironikus bájából. Cserébe a hátsó lámpákon és a szélső légbeömlőkön is eljátszották ugyanazt a trükköt: a kromkeret mintha B betűt formázna. Persze egyik változás sem olyan mértékű, hogy teljesen elrontsa a formaterv eredeti jellegét: a Mulsanne ugyanaz a konzervatív, elegáns bálna, mint volt.

Belül is akadnak újdonságok. Ma már ebben a kategóriában is kötelező gyakorlat egy korszerű szórakoztató és információs panel beépítése, ami itt a műszerfal közepébe épített 8 hüvelykes kijelzőt jelenti. A rendszer természetesen Apple Carplay és Android Auto kompatibilis, és innen irányítható a 2200 W-os, 20 hangszórós csúcs-hifi is. Hátul két 10,2 hüvelykes, kivehető Android-tabletet helyeztek el az első ülések fejtámláiban. A lényeg viszont változatlan: luxus és testreszabhatóság mindenek felett. A vásárló 24 -féle különböző árnyalatú bőrkérpit közül választhat, amelyekhez többféle színű varrást kínálnak, díszbetétekből pedig 13 -féle van, a zongoralakk-feketétől a fémen és a fán keresztül a márványig.

Műszakilag nem változott sokat a Mulsanne: a régi vágású, de részleteiben korszerű 6,75 literes biturbó V8-as maradt, bár most egy leheletnyivel erősebb. Az alapkivitelben 505 lóerős, 1020 Nm csúcsnyomatékkal, a Mulsanne Speedbe pedig egy 530 lóerős változat kerül 1100 Nm nyomatékkal. Mindkettőhöz nyolcfokozatú ZF automata jár, amely a Speedben külön kapcsolható sport-üzemmódot kapott. Természetesen az alapmodellel is legyorsulható szinte minden a legdurvább sportkocsikon innen – a 100 km/h elérése legalábbis 5,1 másodperc alatt megy – a Speednél pedig 4,8 másodperc alatt megy ugyanez a mutatvány. A végsebességük 296 illetve 305 km/h, bár ennek még a német autópályán is ritkán lesz jelentősége. Inkább csak afféle gesztus, hogy ezen az árszinten már nincs sebességkorlátozás a motorelektronikában.

Szintén újdonság a Mulsanne Extended Wheelbase kivitel, amely vagy 25 centi extra lábteret kínál az alapváltozatokhoz képest. Ezt, és a teljes új Mulsanne-palettát a Genfi Autószalonon leplezi le a Bentley március elsején – ezzel valószínűleg további hat-hét évre biztosítva a típus helyét a kínálatban.