Ezt megúsztuk: dögös maradt a Toyota C-HR

2016.02.27. 15:14

Nem várta meg Genfet a Toyota, virtuálisan letépte a leplet az egyelőre C-HR néven ismert új szabadidőautójáról. A kiadott képek alapján nem okoz majd csalódást a ötajtós: szinte ugyanolyan dögös, mint a tanulmány volt.

Ha lehet hinni a képen látott ötajtósnak, a korábban körberajongott tanulmány nem is volt egy elszállt forma. A Toyota megtartott szinte mindent rajta, amiért érdemes volt a figyelemre, így pedig még inkább igazolást nyerhet a korábbi sejtés: megcsinálják végre a maguk Nissan Juke-ját. A jól célzott bohémság egy ideje már nem jellemző a márkára, de a C-HR-nél jó érzékkel pakolták az éleket a Prius negyedik generációjánál is használt TNGA platformra.

A platformon és a látottakon túl sok konkrétumot még nem tudni a modellről. Ami a hajtást illeti, a keddi bemutatóig az eddig infómorzsákból egyvalami biztosra vehető: hibrid lesz belőle. A Toyota korábbi közleménye szerint ez lesz az első Törökországban gyártott hibridjük, de várhatóan ezzel nem fedik le majd a teljes kínálatot. A hajtás persze nem a törököknél készül hozzá, azt meghagyják a deeside-i motorgyáruknak, ahol a C-HR miatt már korábban bejelentették a kapacitásnövelést. Ugyanígy nagy beruházásról lehetett hallani a török üzemben (ahol a Corolla szedán és a Verso egyterű készülnek még), szóval a Toyota bízik az újdonságban. Részletek kedden, a hivatalos bemutató után. 

Az eddig látottak alapján...

  • 4778
    ... ez jobban kéne, mint a Juke.
  • 375
    ... inkább egy Juke kéne.