2016.03.01. 06:08

Az idén kilencven éves Touring a Disco Volante tanulmány egy újabb változatával ünnepel. Kupé formában négy éve mutatták be Genfben az Alfa Romeo 8C alapú, de egyedi formájú autót, amelyből most nyitható tetejű roadster készült.

Az előző változathoz képest az övvonal alatt lényegében nem történt változás, felette is csak annyi, hogy tető helyett a két ülés mögött két jellegzetes áramvonal-idom ad valamiféle karaktert a formának. Bár átvehették volna a 8C nyitott változatának vászontetejét, helyette két ultrakönnyű karbonszálas tetőelemet készítettek az autóhoz, amelyek összesen 3,5 kilogrammot nyomnak – ezeknek a felszerelésével lehet valamelyest időjárásállóvá tenni az autót.

A Disco Volante Spider műszakilag a messzemenőkig megegyezik az Alfa Romeo 8C-vel, ugyanaz a 4,7 literes, 450 lóerős V8-as Ferrari-Maserati motor hajtja, hasonló dinamikával. Ez egyben arra is magyarázat, hogy miért készül összesen hét példány: a 8C Spider sem épp gyakori, hisz összesen ötszáz példány készült, így nyilván ennyi donorautót sem volt könnyű felhajtani.

Az élő bemutatót a Genfi Autószalonon tartják, nyilván ott derül majd ki az is, hogy mibe kerül egy-egy ilyen különleges roadster.