2016.03.02. 06:19 Módosítva: 2016-03-02 08:22:42

Hogy milyen a csúcsmodell, a napalmot köpő, 510 lóerős, biturbó V6-os csoda, már sejtjük, hiszen – paradox, ám jól kitervelt módon – először azt mutatta meg az Alfa, meg is haltunk tőle egy kicsit. Sokkal jobban érdekelt a hétköznapi, civil változat, mint a BMW M3 direkt ellenfele. 

A külső? Szerintem rendben van. Hosszú orr, lejtős fenék, diszkrét premium gap, az eleje meredek, a géptető domborodik a feneke gömbölyödik. A C-oszlop környékére simán belelátunk egy Maseratit, de ezt leszámítva mindent tud, amit a németek. Az arányai olyanok, amilyeneknek lenniük kell, hogy egy BMW 3 vagy C-Klasse vásárló feléje forduljon. A dizájnt nem kell tanítani az Alfánál, a forma a csúcsmodell látványos kiegészítői nélkül is megállja a helyét.

Nem tudni pontosan – mert a gyári sajtóanyag nem szól róla -, mekkora a csomagtér, de ránézésre inkább átlagon felüli, olyan 440-480 liter körüli lehet, a nyílása szűk, de legalább mélyen előrenyúlik, a hátsó üléstámlák meglepően messze vannak.

Szerencsére mindhárom felszereltségi szintet bemutatták (Giulia, Super, Quadrifoglio), a legfontosabb, hogy az alapfelszereltség része az ütközésfigyelő rendszer, a vészfék-asszisztens, a gyalogosfigyelmeztető rendszer és a sávtartó, na meg a tempomat. 16 colos felnik, kétzónás klíma és 6,5 colos infotainment rendszer. Eddig semmi, amit ne adna más is.

A fapados változat belterében először furcsa a sok fekete felület, de a kulcsot elfordítva kiderül, hogy ami alapállapotában ilyen, jó eséllyel kijelez, vagy világít, vagy mindkettő. Világít a nyolcgangos automata karján minden kis betű, az óracsoport két fő műszere pedig félméteres csövek mélyére van süllyesztve, ami még 2016-ban is elképesztően menő.

Látszott, hogy a kiállított autók (legalábbis a fapados) még nem szériaérettek: itt-ott görbén voltak felragasztva a piktogramok, a szoruló pohártartó fedele már fehérre koptatta a repedezett üregbetétet, a kormány is csak ímmel-ámmal volt bebőrözve. Remélhetőleg ezek az illúzióromboló dolgok eltűnnek, mire április 15-étől megindul az EU-n belüli forgalmazás.

A beltérben messze nincs annyi innovatív és egyedi ötlet, mint mondjuk egy 156-osban volt, az architektúrán látszik, hogy alaposan megvizsgálták, mit szeretnek a vásárlók a konkurens típusoknál. Hogy mennyire találták ezzel telibe, azt majd az idő megmondja. Az biztos – és dicséretes -, hogy kezelőszervből nincs ezer, nem tobzódnak csoportokban gyűlöletes, apró gombocskák, minden áttekinthető és egyszerű, a kelleténél talán kicsit jobban is. Formai bravúrt, elismerő csettintést kiváltó ötleteket azonban ne várjunk. Oké, az integrált képernyő még így is mérföldeket ver a Mercedes-féle palatáblára, a strukturált, nagyon szép, matt uszadékfa pedig utat talált magának ide, ami egyáltalán nem baj, sőt: erősen felértékeli az amúgy inkább csak átlagos, vagy közepes minőségű anyagokkal operáló belteret.

Nincs bajom a habosított, puha, strukturált műanyagok használatával, inkább legyen ilyen, mert ezt inkább lefejelné az ember, mint a keményet, de azért...khm...2016-ban már komolyabb szinten van az iparág. A hármas Clióban még illemből elmondtuk, hogy dejópofa, de ahová ez a Giulia igyekszik, több kell. Egyszerűen érződik odabent, hogy itt nem annyi pénzből fejlesztettek, amennyiből illett volna. Egy tizenéves, 166-os Alfa még mindig exkluzívabb környezet, ez van. Pedig alapjában véve megvan minden: a tekerentyűs, iDrive-MMI-klón, a színes kijelző és az ortopéd váltókar, de valahogy nem tűnik drága autónak így sem.

De ezt abban a pillanatban leszartam, amikor beültem. Mert ha abból indulunk ki, hogy egy sportosnak mondott autót akkor lehet komolyan venni, ha tényleg úgy lehet benne ülni, akkor ez az Alfa egyszerűen nem lehet rossz. Mélyen ülünk, de milyen mélyen! Tényleg olyan, mintha beülnénk a súlypontba, az autó mélyébe, a kormány magasan, enyhén nyújtott láb, hajlított könyök és éppen ellátunk a kormánykerék felett: én így imádom, tökéletes. Ilyen üléspozícióért telesírnák a szájukat még az M GmbH-nál is, ebben biztos vagyok.

És ha a környezetből nem is tűnik ki elsőre, de lelkem mélyén biztos vagyok abban, hogy ez _tényleg_ egy driver's car lesz, hiszen a lélektanilag fontos dolgok gyanúsan jól kézre esnek akkor, ha csapatásra rákészülve ülünk be. Hüvelykujjunk alatt egy csapásra ott terem a Stop/Start-gomb, a kormány karimája éppen elég vaskos, de nem egy karikába hajtott szafaládé, a fém váltófülek pedig hatalmasak és olyan klikkenéssel mozdulnak, hogy biztosra vesszük: ez nem_lehet_rossz. Bónusz: a pedálok síkja és egymástól való térköze tökéletesen alkalmas a heel and toe-technikára. Túl sok véletlen ahhoz, hogy ne vegyünk róluk tudomást és elintézzük egy na istenem, így adta ki nekik-kel. Nem, nem, ezek szándékos dolgok, ahogy a nagyon az első tengely mögé tolt motorok is.

Elöl kettős keresztlengőkar, hátul az Alfa által szabadalmaztatott 4,5 lengőkaros futómű, rendes fékek és állítólag egy nagyon-nagyon direkt kormánymű, ezt ígéri a sajtóanyag, én pedig nagyon szeretnék hinni nekik.

A motorválaszték egyelőre inkább visszafogott, mint bőséges, de az alapok megvannak: a 150 és 180 lóerős, 2.2 literes turbódízel (450 ill. 380 Nm) mellé megkapja a kétliteres, 200 lóerős, négyhengeres turbómotort és az 510 lóerős csúcs-változatot. Szinte biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül kerül az utóbbi kettő közé is egy-két teljesítménylépcső. Hatsebességes kézi illetve nyolcsebességes automata váltót is kérhetünk hozzájuk. Az erősebbik dízel tömege 1374 kiló, ami jó érték egy hármas BMW méretű autó számára és főleg tisztességes tömeg/lóerő arányt mutat. Szénszálas kompozit, alumínium, alumínium-kompozit és műanyag: mindent felhasználtak, hogy a súlyt alacsonyan tartsák. Kíváncsiak vagyunk, mit mutat majd a valóságban a mérleg.

Igen, a beltér inkább áll közelebb egy Jaguar XE-minőséghez, az Audinál nem ettől fognak rosszat álmodni, de a formája harmonikus és nagyon egyben van, motorjai újak, modernek és amint beleül az ember és elhelyezkedik, na akkor megragadja egy érzés, valami megfoghatatlan dolog. Itt piszok jó ülni, lesz ebben valami.

Titokban még egy kicsit brümmögtem is talán mellé, annyira mentem volna vele egy kört.