2016.03.02. 15:47

Nem kis meglepetést okozott a Volkswagen a Genfi Autószalonon, amikor egy tőle szokatlan stílusú koncepcióautót állított ki városnegyednyi standja közepén. A T-Cross Breeze nem véletlenül kapott erős reflektorfényt, formáiból és bizonyos műszaki megoldásaiból ugyanis hamarosan egy egész sor új SUV születik, vagy születik újjá, sőt, az autózás közeljövőjét is ebben villantja fel a cég.

Azt állítják, hogy a T-Cross Breeze az első nyitott SUV a saját kategóriájában, és itt nyilván arra gondolnak, hogy a négyüléses, vászontetős autó valamivel rövidebb, mint a nagyon hasonló pofájú Land Rover Evoque Convertible, a Nissan Murano CC-nél meg még sokkal kisebb. A németek azzal érvelnek, hogy a nyitott tetős terepjárózás visz közel a teljes szabadsághoz, hiszen a hátul kuporgóknak is tökéletes kilátást kínál amikor süt a nap, és mind a négy bent ülő eleve felülről szemléli a forgalmat, miközben az autó elég sokféle akadályt leküzdhet enyhén emelt hasmagasságával.

A 4,1 méter hosszú, nyitott tetős hobbiautó állítólag maga az új Volkswagen, de egyúttal azt is jelzi, hogy a jövőben minden szegmensben kínál majd valamilyen terepjáró-félét a cég, vagy ha nem is önálló modellt, legalább ugyanazt, többféle tengelytávval. Az elő példa erre az új Tiguan hosszított változata lesz, amelyet tavasztól árusítanak majd Európában, majd következnek a Golf-méretű hobbiterepjárók és ezeket követi majd a T-Crosshoz hasonló, de gondolom szerényebb megjelenésű, Polo-osztályú modell.

A T-Cross Breeze hajtáslánca nem tűnik nagyon kivételesnek, hiszen a már létező 1,0 TSI, a háromhengeres, ezúttal 110 lóerős, turbós benzinmotor kerül az orrába, amelyhez start-stop rendszert kapcsolnak és fogyasztását energiavisszatápláló rendszerrel faragják tovább. A T-Crossnak csak az első kerekei hajtottak, váltója pedig az ismert hétfokozatú, dupla kuplungos szerkezet. A több mint 1,2 tonnás terepjáró-szerűség akár tíz másodperc alatt százon van és 188 kilométeres sebességgel száguldhat, ami még itt, a gondtalan nyugaton is elegendőnek tűnik egy fejgörccsel végződő kabriózáshoz. Ilyenkor valószínűleg meglódul a fogyasztás, amely ideális esetben 5 liter is lehet 100 kilométerenként.

Nemcsak formájával mutat valamit a közeljövőből a T-Cross, hanem az utastér megoldásaival is. Az Opelhez hasonlóan, a Volkswagen tervezőit is zavarják a műszerfal hagyományos gombjai és kapcsolói, ezért azokat teljesen száműznék, és az autó összes funkcióját menüből vagy érintőgombokkal vezérelhetővé tennék, egy részüket pedig a bent ülők mobiltelefonjára vezetnék át. A megoldás napjaink másik varázstrükkje, a gesztusvezérlés koronázza meg, de ezzel kapcsolatban vannak aggályaim. Az emberi kézlejek ugyanis nagyon nehezen tipizálhatók, és komoly akadály lehet, hogy a jelvilágban a vezetőnek is tanulnia kell az autótól, nemcsak fordítva, különben jönnek a téves parancsok a fedélzeti számítógépnek. Ez még a tabletgeneráció számára is elég dühítő kaland lehet.

Persze, ha optimisták vagyunk, a kijelzőkön alapülő autóvezérlésben is megláthatjuk a lehetőséget. A Volkswagen azt ígéri, hogy az új korszak autóiban használt fedélzeti rendszerek szabad utat adnak a fejlesztésre és továbbfejlesztésre, így nemcsak a megjelenített grafika terén fejlődhet az autó akár évekkel az eladása után, hanem a gazdája is jobban az igényeihez alakíthatja majd, sőt, akár új funkciók is megjelenhetnek a háromdimenziós menürengetegben, amíg a hardver bírja. Igen, ez a mobiltelefonok és a mobil operációs rendszerek és az eszmei termékavulás korszaka az autózásban.

A T-Cross Breeze végleges változata, vagyis az, ami ebből az egészből átjön hozzánk a valódi világba, menet közben, egyetlen vezetői utasítás nélkül is is folyamatosan változtatja bizonyos beállításait. Például az útletapogatáshoz használt szenzorok segítségével finomít a lengéscsillapítók keménységén és az autó hasmagasságán, ha a kerekek alól elfogy az aszfalt, sőt, teljes útszakaszokat jegyezhet meg, majd később ugyanott még gyorsabban igazodhat a környezethez. Ez persze nem jelenti azt, hogy a vezető többé nem szólhat bele, hogy az autója hogyan viselkedjen, vagy mikor váltson sebességet, de egyre kevésbé lesz kötelező a folyamatos beavatkozás, így több idő marad a modern embert mételyező egyéb találmányokra, például az életünket átitató közösségi médiafunkciók és a hagyományos internet használatára, illetve a zenehallgatásra. Ehhez a VW háza táján most nagyon menő BeatsAudio-rendszert ajánlja a T-Cross Breeze. A zeneszerszámot egy másik autóban, a nagyon is jelenkori Up!-ban hallottam, ott tényleg jól szólt.