A Chiron már nyereséget hoz a Bugattinak

2016.03.07. 13:25

A Bugatti kapcsán eddig fel sem merült a nyereség lehetősége, pedig a Veyron sem volt olcsó. Az elhúzódó fejlesztés és az autóban felhalmozott űrtechnika azonban már előre elvitte a profitot.

Akik megpróbáltak utánaszámolni, hogy mibe került a Bugatti Veyron a Volkswagen csoportnak, azt mondják, 3,5 és 5,5 millió euró közé tehető, amit a Veyron gyártásán veszítettek – autónként. Ám úgy tűnik, ezt az összeget már leírták veszteségként, a Chiron fejlesztése pedig már nem került olyan sokba, hisz a műszaki megoldások zömét kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyan, de egyszerűen átemelték a korábbi modellből. Így a tervekben szereplő 500, egyenként 2,4 millió eurós autó eladásából befolyó 1,2 milliárd nagyobb része már nyereségnek tekinthető.

A Bugatti vezére, Wolfgang Dürheimer azt mondja, szeretné az így befolyt összeget a márkán belül tartani, és a következő projektre költeni. Hogy mi lesz az, azt egyelőre nem tudni, de az igazgató azért tett egy nehezen félreérthető utalást: „Nem tudom kiverni a fejemből a négyajtós szedán ötletét” - mondta. Egy ilyen négyajtósnak lehet értelme üzleti szempontból is, hisz a VW csoportnál vannak hozzá a műszaki alapok is – a Porsche és a Bentley egy ideje már dolgozik egy új luxusautó-padlólemezen, amely épp alkalmas lehet a célra. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a 16C Galibier tanulmányra mennyire elutasítóan reagált a piac.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a cég célja a Bugatti paletta gyarapítása, méghozzá olyan modellekkel, amelyekkel van rá remény, hogy a Veyronra elpancsolt hatalmas összeg egyszer csak megtérül.