Teslák pofozzák egymást az új villanyszériában

2016.03.14. 13:00

Nem lesz verseny a gyártók között, húsz Tesla Model S-t eresztenek össze az első zéró emissziós GT-bajnokságban, a jövőre induló Electric GT World Series-ben.

Körvonalazódik a 2017-re ígért új villany GT-széria. A napokban megszellőztetett bajnokságról már hallottuk, hogy hét futamát három földrészre, Amerikába, Európába és Ázsiába is elviszik a szervezők, de már eldőlt a legfőbb kérdés is: a tíz csapat húsz versenyzője mind a Tesla szedánjával indul majd. Egész pontosan a P85+ lesz az egyenautó, az S 410 lóerős, középerős változata. Állítólag az utcai autóval szinte megegyezőek lesznek a Teslák, legalábbis a hajtáshoz nem nyúlnak. Egyedül súlyelosztás-változásról hallani, aminek oka jó eséllyel a bukócsövezés és az utastér kibelezése lesz. A szervezők persze tudják, hogy nem szerencsés márkakupává szűkíteni egy világszériát, így egyértelmű célkitűzés, hogy amint lesz teljesítményben villanyos direktkonkurencia, meghívják azt is, de az első szezont még lenyomják anélkül.  

A benzinfejűeknek, akik már előre temetik az Electric GT-t, hogy nincs autóverseny szénhidrogén nélkül, álljék itt egy videó a gigasikerű Formula-E széria szombati futamáról.