Jaguar XK-nak annyi

2016.03.30. 16:41

Korábban a Jaguar egyetlen, legalább valamelyest sportos modellje volt az XK, amelyet még akkor fejlesztettek ki, amikor a Jaguar a Ford leányvállalatainak egyike volt. A nehéz kupé két generációja épp ezért úgy készült el tíz éve, hogy véletlen se zavarja a másik brit Ford márka, az Aston Martin köreit. Azóta viszont változott a helyzet: a Ford már eladta brit luxusmárkáit, a Jaguar pedig kaszál az igazán sportos F-Type-pal. Ez lett az XK végzete: egyszerűen nem maradt hely a számára.

A Jaguar-Land Rover amerikai képviseletének vezetője, Joe Eberhardt árulta el, hogy az XK sorsa csendben megpecsételődött. A típus gyártását még 2014-ben állították le, de akkor még arról volt szó, hogy lesz utódja. Eberhardt szerint azonban nemigen tartana el a piac egy ilyen modellt, amelynek az ára alsó hangon 125 ezer dollár, átszámítva úgy 35 milló forint lenne. A Mercedes SL-lel és a 6-os BMW-vel versenyezni anyagi szempontból sem érné meg, presztízsmodellnek meg ott van az elérhetőbb áron kínált, és kisebb és könnyebb, épp ezért gyorsabb Jaguar F-Type, amelyből a csúcsváltozat kerül 125 ezer dollárba.

A döntés semmiképp sem meglepetés: a Jaguar viszonylag korlátozott fejlesztési költségvetésből igyekszik tartani a lépést sokkal tőkeerősebb cégekkel, mint az Audi, a BMW és a Mercedes. Így nyilván nem pazarolhatják a forrásaikat olyan típusokra, amelyek nem kecsegtetnek az eladások és a nyereség érezhető növekedésével.