Kémfotókon a következő Nissan Micra

2016.03.30. 06:12

Nem is olyan régen még a Micra volt a legnépszerűbb Nissan Európában, de a jelenlegi generációval elérték, hogy Qashqaiból vásároljanak többet: az Indiában gyártott modell igénytelen kivitelezésével elriasztotta a vásárlókat, akik korábban sokkal többet kaptak a pénzükért. Ám úgy tűnik, a Renault-Nissan belátta a hibát, és kész korrigálni.

A következő Micra így aztán Európában készül, a helyi ízlésvilág figyelembe vételével. A szabvány CMF B padlólemezre építik a franciaországi Flins-ben. Ez alapján sejthető volt, hogy közel áll majd az aktuális Renault Clióhoz, mint az elődjéhez, és a kémfotók is megerősítik az elméletet. Az új Micra már a négyméteres városi autók közé tartozik majd, és az alapján, ami az álcázás alól kilátszik, hűen követi az aktuális Nissan stílust. A meredek övvonal és a hangsúlyos első sárvédőív legalábbis a bő egy számmal nagyobb Pulsart idézi, ahogy a csaknem a szélvédőig felhúzott első fényszórók is.

Úgy tűnik, a Nissannál nem szándékoznak visszahozni a kettővel ezelőtti, békaszeműként emlegetett Micra exrtém stílusát – annak a modellnek a szerepét ilyen szempontból már átvette a Juke. Inkább ismét egy átlagos, de épp ezért akár nagy tömegben eladható korszerű kisautót várhatunk, amely műszaki értelemben közel állhat a Clióhoz. Azon sem csodálkoznánk, ha a padlólemez mellett nagyrészt a motorválaszték is azonos lenne, bár nyilván igyekeznek majd eltérő hangulatot teremteni a belső térben.

Az új Micra várhatóan ősszel mutatkozik be, és több mint valószínű, hogy csak Európában forgalmazzák majd, a többi piacon valószínűleg egy másik, kisebb, olcsóbb és egyszerűbb modell váltja majd a Micrát, talán a jelenlegi modell műszaki alapjain.