Kerékpár-technológiával fejlesztik tovább a Caterham sportkocsit

2016.03.31. 06:17

A Caterham a kerékpárváz-csöveiről ismert Reynolds Technology, és egy számítógépes tervezésre és modellezésre szakosodott vállalkozás segítségével fejleszti tovább a Super Seven sportkocsik vázszerkezetét.

A fejlesztés lényege, hogy a vázcsöveket a kerékpárgyártásban már elterjedt, a két végén nagyobb falvastagságúakra cserélik. A Reynolds által szabadalmaztatott megoldás kisebb tömeg mellett változatlan merevséget biztosít – a Caterham szerint ezzel vagy 10%-nyi súlymegtakarítást tudtak elérni, méghozzá a megszokott olcsó, gyengén ötvözött acél felhasználásával. A tervezésben a Simpact nevű, számítógépes tervezésre szakosodott cég segítségét is igénybe vették, így pontosabban modellezhették, hogy az új váz hogyan reagál a terhelésre. Egyes alkatrészek tömege állítólag még hatékonyabban csökkenthető az eljárás révén, akár 50%-kal is.

Egyelőre még folyik a könnyebb vázszerkezet fejlesztése, amelyet úgy 1-2000 fonttal drágább lesz gyártani. Épp ezért azt tervezik, hogy extrafelszerelésként forgalmazzák majd az ultrakönnyű vázat a Super Sevenekhez – a gyáriak szerint arra lehet számítani, hogy a vásárlóknak durván az egy ötöde lesz hajlandó fizetni azért, hogy könnyebb legyen az autója.