Még mindig halálosak a mopedautók

2016.04.09. 07:06

Sokáig maga az EuroNCAP is csak két éve kezdett foglalkozni a könnyű kvadrocikli – nálunk ismertebb nevén a mopedautó – kategória biztonságának vizsgálatával. 2014-ben dolgozták ki a vizsgálati módszereket, de úgy néz ki, azóta sem fejlődött semmit ezeknek a járműveknek a passzív biztonsága.

Ezúttal négy ilyen járművet vetettek alá törésteszteknek, az Aixam Crossover GTR-t, a Bajaj Qute-ot, a Chatenet CH30-ast és a Microcar M.GO Family-t, de egyik sem ért el jobb eredményt két csillagnál. A töréstesztek olyan eredményeket hoztak, mint a személyautóké húsz-harminc éve: összeomló utascellák, kiszakadó ülések, kormánykerékbe csapódó fejű tesztbábuk láthatók a felvételeken. Pedig itt kisebb a tempó, mint a személyautók tesztjeinél, az ütközési teszteket 50 km/h-val végzik, hiszen ezek a járművek nem haladhatnak 45 km/h-nál gyorsabban.

Az EuroNCAP-nál azt mondják, a biztonsági szint semmit nem változott két év alatt, pedig a biztonság jelentős javítása szerintük minimális többletköltséget vagy többletsúlyt eredményezne. Mindezért a hatályos szabályozást hibáztatják, amely nem készteti fejlesztésre a gyártókat. „Továbbra is azt a hamis képzetet kelti a szabályozás, hogy ezek a járművek megfelelnek a célnak, és nem ösztönzik a gyártókat arra, hogy többet tegyenek a biztonság érdekében.”

Az EU területén mopedautónak – pontosabban az L6e kategóriába tartozó könnyű négykerekűek – azok a járművek számítanak, amelyeket legfeljebb 4 kW teljesítményű, vagy 50 köbcentiméteres motor hajt, a tervezési sebességük nem több 45 km/h-nál, a legnagyobb üres súlyuk pedig 425 kg. Elsősorban azokban a tagországokban népszerűek, ahol korengedménnyel, tipikusan 16 éves kortól, vagy teljes értékű jogosítvány nélkül vezethetők. Ezekre a járművekre jellemzően a segédmotoros kerékpárok biztonságosabb alternatívájaként tekintenek a vásárlók, de az EuroNCAP felmérése alapján úgy néz ki, ez a nézet nem igazán állja meg a helyét.

Magyarországon manapság viszonylag ritka az ilyen jármű, amióta 2009-ben tisztázódott, hogy csak rendszámmal vehetnek részt a forgalomban, és teljes értékű B kategóriás jogosítvány kell a használatukhoz.