A legkeményebb olasz sportkocsi?

2016.04.10. 09:31

A legextrémebb utcai autó, amit Olaszországban valaha gyártottak – hangzatos ígéret ez, amelyet ráadásul nem is valamely tradicionális gyártó tett. A Mazzanti Automobili lengette be így az EV-R névre keresztelt újdonságot, amelyet idén nyáron mutatnak majd be.

A vállalat alapítója, Luca Mazzanti nem kisebb szavakkal dobálózott, mint hogy lenyomják a LaFerrarit, amelyről ugyebár tudjuk, hogy hibridhajtásának összteljesítménye 963 lóerő. Az EV-R-t egyébként az Evantrával párhuzamos gyártják és forgalmazzák majd. Annál azonban minden szempontból durvább lesz majd, ami nem kis ígéret. Az Evantrát 700 lóerős Corvette-motorral szerelték, ahhoz pedig hatgangos szekvenciális váltót csatoltak. Ez 3,2 másodperces sprintet jelent 0-ról 100 km/h-ra, míg a végsebesség 350 km/h körüli.

Azt egyelőre nem tudni pontosan, mire lesz képes az EV-R. Sőt még annyit sem árultak el, hogy milyen hajtáslánccal szerelik legdurvább gépüket. Az eddig közzétett videókban mindössze azt ragozzák, hogy egy autógyártó soha nem lehet elégedett, mindig jobbra és jobbra kell törekednie.

A hivatalos bemutatót hazai környezetben, Olaszországban tartják, egészen pontosan június nyolcadikán, a Torinói Autószalonon. Ha abból indulunk ki, hogy az Evantrából évente öt darab készül mindössze, akkor borítékolhatjuk, hogy az EV-R-ből még kevesebbet gyártanak. Árban viszont százmilliós nagyságrendre számíthatunk.