Mi marad ebből a sorozatgyártásra?

2016.04.11. 06:15

Vázlatrajzot hozott nyilvánosságra bemutatás előtt álló hobbiterepjárójáról a kínai Chery. A távol-keleti autógyártó FV2030 névre keresztelte a tanulmányt, amelyet már ebben a hónapban lelepleznek. De mennyi maradhat a vagányságból a sorozatgyártásra?

Az FV2030 műfaját egyébként nem könnyű meghatározni, hiszen kupésan ívelő tetővonalaihoz kissé emelt hasmagasság és jókora kerekek társulnak. A forma igencsak futurisztikusra sikeredett. Az első fényszórók igen keskenyek, és két jókora légbeömlőt is találunk az orr-részen.

A sárvédőknél nem is igazán ívekről beszélhetünk: ott a szögletesre esküdtek inkább a formatervezők. Az első szélvédő magasan felnyúlik a tetőre is, az oldalablakokat és az ajtókat azonban hanyag eleganciával lehagyták a vázlatokról. Bár az egyetlen kiadott kép nem mutatja az autó hátulját, annyit azonban már innen is látni, hogy a hátsó lámpák az elsőkhöz hasonlóan igen keskenyek.

Nyilvánvalóan még csak egy korai vázlatról van szó, de már a tanulmány leleplezésére sem kell sokat várni. Az április végén kezdődő Pekingi Autószalonon már többet láthatunk az FV2030-ból, de az is nagy kérdés, hogy a futurisztikus, vagány formából mennyi maradhat majd meg egy esetleges sorozatgyártású változatnál.