Gyorsabb és biztonságosabb lesz a VW Polo R

2016.04.12. 11:00

Az idei rali-világbajnokság első három futamát gond nélkül nyerte meg a Volkswagen Polo – kétszer Ogier, egyszer Latvala szerezte meg az első helyet – így jó esély van rá, hogy az idén ismét dominál a típus a WRC futamokon. A VW mérnökei azonban már a versenygép következő generációján dolgoznak, amelyről most egy vázlatot is mutattak.

A 2017-es autó gyorsabb és könnyebb lesz, mint amit az idén használ a csapat, ami elsősorban a szabályváltozások miatt lehetséges. A szívócső-szűkítő átmérője 33-ról 36 mm-re nő, ami a VW szerint úgy 60 lóerő többletet jelent majd – így az új gép teljesítménye elérheti a 375 lóerőt. Emellett 25 kilogrammal könnyebb és öt centivel szélesebb lehet az autó. Az új Polo R-t már tavaly nyáron elkezdték fejleszteni, amint nyilvánossá váltak az új szabályok, így az új versenyautó mögött mintegy másfél év fejlesztés áll majd, mire jövő januárban rajthoz állhatnak vele. „Minden tapasztalatunk benne lesz, amit eddig szereztünk” - mondja Jost Capito, a VW motorsport-igazgatója.

Bár még az idei szezont sem neveznénk lefutottnak – a Hyundai és a Ford gyári autói sem tűnnek lassúnak – nem véletlen, hogy a VW már 2017-re készül, hisz a jelenlegi ellenfelek mellett jövőre érkezik a Toyota gyári csapata is. A japánok ráadásul nagyon komolyan veszik a visszatérést a ralihoz: évek óta tesztelik a versenyautójukat, és valószínű, hogy hasonló költségvetésből gazdálkodhatnak majd, mint a Volkswagen motorsport-részlege.