Hullaházi gyakorlatra kötelezik az ittas thai sofőröket

2016.04.13. 05:49

Egészen unortodox megoldással állt elő Thaiföldön az országot vezető katonai kormányzat: hullaházi gyakorlatra kell menniük az országban az ittas vezetésen kapott autósoknak.

A kedden bejelentett intézkedéstől azt remélik, a hullaházakban látottak után a gépkocsivezetők rádöbbennek arra, hogy az ittas vezetésnek valóban könnyen halálos következményei lehetnek. A bejelentés időzítése feltehetően összefügg azzal, hogy Thaiföldön szerdától kezdődik az újévi ünnepségsorozat, a szongkran, amely egyben a víz ünnepe is. Az akár egy hétig is eltartó fesztivál idején utcabálokat és utcai vízi csatákat rendeznek, és az ünnepek alatt emberek százai halnak meg az utakon.

Thaiföldön évente 24 ezer ember szenved halálos közúti balesetet. Összehasonlításként: a hétszer kisebb lakosú Magyarországon hatszáz környékén mozog ez a szám. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint tavaly Líbia után Thaiföldön volt a legmagasabb az egy főre jutó halálesetek száma. Eddig minden kormány - katonai vagy polgári - fogadkozott hatalomra kerülve, hogy csökkenti a balesetek számát, de egyelőre hasztalan volt minden ígéret. Talán majd a hullaházas kényszermunka lesz a befutó.