Új népautó, Tajvanról

2016.04.14. 16:45

Nem először hallunk már a tajvani autógyártóról, de a Luxgen eddig nagyobb autókat készített: a Mondeo-méretű 5-ös szedánt, valamint a 7-es sorozatú terepjárót és egyterűt. A rövidesen bemutatkozó Luxgen 3 ezekhez képest apróság, egy igazi átlagos családi szedán.

A típus alapjairól egyelőre keveset tudunk, bár a Luxgen korábban Renault-Nissan főegységekre építkezett – nem kizárt, hogy ezúttal is onnan szerezték be a műszaki alapokat. Azt viszont tudjuk, hogy az európai szemmel kissé zavaros formatervű négyajtósba első körben csupán egyféle motort építenek, egy 130 lóerős 1,6 literes négyhengerest, amelyhez ráadásul ötfokozatú váltó jár alaphelyzetben, vagy felárért készítik fokozatmentes automatával is. Később érkezik az erősebb 1,5 literes turbómotoros kivitel, illetve egy hibrid változat is.

Az alapvetően modern fazonú négyajtós első fotóin egyébként felbukkan néhány, minimum meglepő részlet. Ilyen az egyoldalas tolatólámpa, vagy épp a lökhárító alatt kivezetett kipufogócső, bár nem kizárt, hogy ezek csak a nullszéria kidolgozási hiányosságai. Nem valószínű persze, hogy a típus valaha is felbukkanna Európában, viszont az a tény, hogy a bemutatót a Pekingi Autószalonon tartják, jelzi, hogy a Népi Kínában szeretnének nagyobb mennyiséget eladni a típusból.