2016.04.17. 12:55

A hetedik helyről vághatott neki a túraautó-vébé slovakiaringi első futamának Michelisz Norbert. A Honda magyar pilótája a rajtnál egy pozíciót veszített, ezt követően nagy csatát vívott a volvós Thed Björkkel. Az élmezőnyt Gabriele Tarquini Ladája osztotta ketté.

Michelisz végül nemcsak Björköt tudta megelőzni, hanem nagyon keményen betette autóját Yvan Muller és a címvédő José Maria López mellé is. A francia pilótát sikerült is gyönyörűen maga mögé utasítania, López azonban már nem fért bele. A két versenyautó kasznija egymásnak is feszült, de végül az argentin került jobb pozícióba, így meg tudta tartani az ötödik helyet.

A futamot Tiago Monteiro nyerte meg, a portugál hondás mögött Mehdi Bennani lett a második, Rob Huff pedig a harmadik. A Zengő Motorsport fiatal versenyzője, Ficza Ferenc számára ez a verseny is elsősorban a tapasztalatszerzésről szól, ennek ellenére egészen jó köröket is futott Feri. Végül azonban a technika megadta magát, és lángoló autóból kellett kikászálódnia.

Ficza Ferinek nem esett baja, de a második futamot minden bizonnyal kihagyja. Norbi a negyedik helyről vághat neki a 14.15-kor kezdődő versenynek.

Frissítés:

A második verseny rajtja nem sikerült igazán jól Norbinak, két helyet is hátracsúszott. A mezőny elején vonatozás alakult ki. Az első helyen a citroenes López, mögötte Catsburg, Muller, majd a három Honda, Monteiro, Huff, Michelisz sorrendben.

Catsburg megelőzte Lópezt, mögöttük a Hondák gyűrték le Yvan Mullert - igaz, Huff közben ütközött is a franciával. López autójából furcsa hangok jönnek, nem tudni, mi lehet a gond. Mindenesetre nem lassul le, bár Monteiro támadja. A 11. körben aztán már López teszi be az autót Catsburg mellé, de a holland ladás visszaveri a támadást.

Az utolsó körre fordulva a célegyenesben három autó egymás mellett, López megelőzi Catsburgot. Monteiro kihasználva a helyzetet, szintén bejön a holland elé. Michelisz, nyakán a volvós Björkkel, szintén támadja a Ladát. Végül előzni nem tud, defektje miatt ráadásul Thed Björk veszi el tőle a negyedik helyet.

Norbi tehát egy hatodik és egy ötödik hellyel, összesen 18 ponttal zárja a hétvégét. Folytatás egy hét múlva, a Hungaroringen.