A világ kedvenc sportkocsija a Mustang

2016.04.21. 15:55

Tavaly vagy 140 ezer példány fogyott a Ford kétajtós modelljéből, amiből 110 ezer volt kupé. Így ez a változat a világ legnépszerűbb sportkupéjának számítotott tavaly – talán nem csoda, hogy épp ez a típus lett az Internet új ellensége.

Egyértelműen a jelenlegi Mustang az eddigi legjobb változat: az elődök merev hátsó tengelye helyett már független felfüggesztésű, ami biztosabb úttartást jelent. Emellett a korszerűbb motorválaszték is segít az eladások növelésében. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban választják a legtöbben a 2,3 literes, turbómotoros változatot, míg az ötliteres, 435 lovas V8-as motor arányaiban népszerűbb külföldön, így Európában is. Ráadaásul úgy tűnik, a Mustang sikere egyelőre töretlen: a múlt hónapban csak az Egyesült Államokban több, mint 12 500 példányt adtak el, többet, mint a két nagy riválisból, a Chevrolet Camaróból és a Dodge Challengerből összesen.

A Mustang sikeréhez persze az is nagyban hozzájárul, hogy ez az első generáció, amelyet globális modellnek terveztek, és világszerte kapható is – így eleve sokkal nagyobb vásárlóbázisa lehet, mint a konkurenseknek, ám az, hogy ez az egyetlen sportkupé, amelyből évente százezernél többet adnak el, így is figyelemre méltó eredmény.