Négyturbós szörnyetegen dolgozik a Porsche?

2016.04.28. 15:22

Az évtized végére készülhet el a Porsche következő szuperautója, legalábbis a brit Car magazin híre szerint. A 918-as utódja a pletykák szerint nyolchengeres bokszermotort kaphat, amely szériamodelleken eddig még nem látott fejlesztéseket tartalmazhat.

Egyelőre két biztos pont van: a Porsche még tavaly lefoglalta a védjegy-hivatalnál a 960-as típusszámot, és a VarioCom rövidítést, amely a brit lap spekulációi szerint változó sűrítési viszonyú motorra utal. Erre, és néhány iparági pletykára építettek egy szép kerek, bár nagyobb részben légből kapottnak tűnő elméletet az új sportkocsiról. Ezek szerint a Porsche 960 egy újabb sokszázezer eurós sportkocsi lenne, amelybe egy nyolchengeres, 3,9 literes bokszermotor kerülhet, nem kevesebb mint négy turbófeltöltővel és változtatható kompresszióviszonnyal. A szuperkomplikáltnak tűnő motort a Boxsterben és a Caymanban már bemutatott négyhengeres, turbós bokszerből fejlesztik, és állítólag már felbukkant egy Cayman alapú öszvérben.

A változó kompresszió lehetővé tenné, hogy a legalább 650 lóerős motor tisztábban üzemeljen, és részterhelésnél erősebb legyen, mint a konkurencia sportmotorjai, a négy turbóval pedig elérhetik, hogy minimálisra csökkenjen a motor reakcióideje. Így az évtized végén is teljesíthetik az autóval az akkor érvényes környezetvédelmi normákat, miközben a 918-asnál is gyorsabb autóval öregbíthetik a Porsche hírnevét.

Elképzelhető persze, hogy mindebből semmi nem lesz – vagy mert egyszerűen nem igazak a pletykák, vagy mert ezt a projektet is elmoshatja a dízelbotrány, a villanyautó-forradalom, vagy valamiféle, ma még nem látható egyéb körülmény.