A Fiat-Chrysler összeborul a Google-lel?

2016.04.29. 11:37 Módosítva: 2016.04.29. 11:37

Amerikai források szerint a Google önvezető autókat fejlesztő részlegének vezetője és a Fiat-Chrysler vezérigazgatója már január óta tárgyal valamiről. Ez alapján persze megindultak a találgatások. Egyes feltételezések szerint az FCA lehet a Google önvezető technológiájának első felhasználója, mások szerint a Fiat-Chrysler gyártaná a Google autóit. Sőt, ennél vadabb feltételezéseket is hallani.

Elemzők szerint a Fiat-Chrysler nincs nagy formában annak ellenére, hogy egyelőre nyereséges: hatalmas összeget öltek az Alfa Romeo és a Maserati márkák fejlesztésébe, és egyelőre nem látszik, hogy ennek kézzelfogható eredménye lenne. Sergio Marchionne elnök, vezérigazgató és még ki tudja mi minden, egy ideje már megszellőztette, hogy partnert keres, de egyelőre senki nem állt vele szóba – az FCA egyszerűen túl kiszámíthatatlan és kockázatos partner. Ebben a helyzetben derült ki, hogy valamiről már az év eleje óta tárgyalnak a Google-lel.

A legmerészebb feltételezések szerint a Google egyszerűen megvenné a Chryslert, amellyel a Fiat nem tudott igazán mit kezdeni. Ezzel a tech-óriás portfóliója autógyártó részleggel gazdagodna, a Fiat pedig egy rakás pénzzel, amely kihúzhatja a céget a pácból. Ám ez csak egy a lehetőségek közül: más feltételezések szerint a Fiat-Chrysler vállalná a Google autóinak kivitelezését, megint mások arra tippelnek, hogy licencelnék a Fiat-Chryslernek az önvezető technológiát, így az olasz-amerikai cég autóiban bukkanhat fel először sorozatgyártásban a Google robotpilóta.

Az FCA és a Google egyelőre nem kommentálta a híreket, de úgy hallani, néhány héten belül lezárulhatnak a tárgyalások, így vagy úgy, és ha jártak bármiféle eredménnyel, azt szinte biztosan nyilvánosságra hozzák majd.