Durván néz ki az új TVR

2016.05.07. 08:25

A TVR, az újjászületés című rövid klipen ugyan csupán ragasztószalagból mintázták meg az új autó orrának sziluettjét, ez is elég, hogy megkívánja az ember a kupét, amelyet eddig még nem láthatott más, csak a gyáriak.

A brit sportkocsimárka épp tíz éve tűnt el a süllyesztőben, és csupán három éve került olyan tulajdonosokhoz, akik komolyan gondolják, hogy ismét sportkocsit készítenének ezen a néven. A T37 néven emlegetett autóról korábban annyi derült ki, hogy a McLaren F1 egykori tervezője, Gordon Murray fejlesztette, a motorja egy Cosworth által átdolgozott szériablokk lesz – egyesek szerint a Mustangból ismert Coyote V8 – és 1150 kilogramm körül lesz az üres tömege. Korábban annyit ígértek, hogy az első új generációs TVR 2017-ig biztosan bemutatkozik. Ám azok után, hogy máris megkezdődött a bevezető kampány, azon sem csodálkoznánk, ha már az idén kiállítanák valahol a prototípust.

Magán a vázlaton annyi látszik, hogy az új modell korszerű, és kellőképp agresszív karakterű autó lesz, amely ha a részletek szintjén nem is, jellegében hordozza a TVR-t legendává emelő sportautók jellegzetességeit. Az elődökre a hűtőrács kerek nyílásai és a függőleges tájolású fényszórók és a dupla púpos tetőkialakítás utal, ugyanakkor a formaterv nagyon mainak tűnik. Ha az autó többi nézete is hasonlóan jól eltalált, akkor a TVR-ért már csak a formája miatt is kapkodni fognak.

Sok múlik persze a gép alapárán, de a tulajdonosok hosszú távra gondolkodnak, és alapos üzleti tervet készítettek. Az biztos, hogy az új TVR ára 100 ezer angol font alatt lesz, de elemzők szerint ha versenyképesek szeretnének maradni, akkor az árat 65 ezer font, azaz 26 millió forint környékén kell tartaniuk.