2016.05.25. 14:53

Manapság az amerikai biztosítók által pénzelt IIHS töréstesztjei jelentik a legnagyobb kihívást az autógyártók számára. A gyártóktól független szervezet ezúttal három kifejezetten sportos használatra kitalált amerikai kupét vizsgált meg. A paprforma érvényesült: az ősrégi alapokra épülő Dodge Challenger randán elvérzett, míg a Chevrolet Camaro és a Ford Mustang ha nem is kiválóan, de elfogadhatóan szerepelt.

A teszt jól mutatta, mennyit számít, hogy a Ford és a Chevrolet is nemrég esett át alapos frissítésen. A két modell a hírhedt kis átfedéses frontális ütközési teszten is egész jól teljesített: a Camaro jó, a kicsivel korábban tervezett Mustang elfogadható minősítést kapott: mondkettőben megfelelő túlélőtér maradt, bár a Ford utastere kevésbé maradt stabil. A Dodge Challengeren viszont jól látszik, hogy a 90-es évek közepéről származó Mercedes platformra épül – mint az összes hátsókerék-hajtású Chrysler személyautó – és a 2008-as bemutató óta nem fejlesztettek rajta érdemben, legalábbis biztonsági szempontból biztosan nem. A kis átfedéses teszten, igazi horrornak lehettek tanúi a tesztelők: az első kerék benyomult a vezető lábterébe, és úgy szorította be a próbabábú lábfejét, hogy azt le kellett csavarozni a baba eltávolítása során. Ez élő ember számára valószínűleg az adott végtag elvesztését jelentette volna.

Az IIHS kis átfedéses tesztje korábban is kifogott már. Bár itt is 64 km/h-val ütköztetik a járművet, egy merev fal az akadály, amely csak az autó orrának külső peremével találkozik. Így az autón végighúzódó tartók nem igazán vesznek részt az ütközési energia elnyelésében, ami amúgy is sokkal kisebb felületet terhel az autó keresztmetszetéből. Így az eredmény általában sokkal látványosabb, és sok, a teszt bemutatása előtt tervezett autó bukik meg ezen a törésteszt-változaton. Ám az IIHS szakemberei szerint a Challengerhez hasonlóan csak hat másik autó ejtette csapdába a sofőrjét.

Egy ilyen sportos kupéval persze, amelyből 600 lóerő feletti változatokat is kínálnak – a legerősebb Challenger, a Hellcat 707 lóerős – persze nem feltétlenül jellemző a 64 km/h-s haladás, de az eredmények láttán az az érzésünk, hogy nagyobb tempónál egyik modellben sem túl nagy az utasok túlélési esélye. Az viszont egyértelmű, hogy a Challenger biztonságán bőven lenne mit javítani, ha a jövőben is piacon akarják még tartani a típust.