Perdana: Mondeo rivális is lehetne

2016.06.15. 12:11

Nagyjából másfél évtizede, hogy a maláj Proton lemondott a nemzetközi hírnév hajhászásáról, hogy Ázsiára koncentráljon. Azóta viszonylag keveset hallani a cégről errefelé, bár úgy tűnik, köszönik, jól vannak még a maláj autópiac megnyitása után is. Ezúttal új csúcsmodellt mutattak be, a Perdana harmadik generációját – egyben az elsőt, amely önálló konstrukciónak tűnik.

A Proton korábban a Mitsubishitől vásárolt licenc-modelleket gyártott, majd készítettek néhány önállónak tűnő típust is Renault és Mitsubishi alkatrészek felhasználásával. A legutóbbi években azonban új partnerre találtak: a Hondával egyeztek meg, így Perdana néven 2013-tól az Accord amerikai változatát gyártották licenc alapján. Ám úgy néz ki, ismét szerettek volna valamit, ami önálló terméknek tűnik. Így született az új modell, új formatervvel, bár továbbra is a Hondától származó műszaki alapokon.

A csapott hátú forma kifejezetten formásnak tűnik a képek alapján, bár karakteresnek nem igazán mondanánk. Sőt, egy hangyányival több rajta a gömbölyded felület, mint manapság divat, de ez valószínűleg keveseket zavar majd a vásárlók közül. A motorválaszték egyelőre kéttagú, kétliteres vagy 2,4 literes négyhengeres benzinmotort szerelnek az autóba, az előbbi 154, az utóbbi 178 lóerős, és mindkettő ismerős lehet a korábbi amerikai Hondákból.

Az ötméteres hossz, az 1,85 méteres szélesség, az 1,48 méteres magasság és a 2,8 méteres tengelytáv egész tágas belső teret ígér, belül azonban nem sokat változtattak az előző generációhoz, vagyis az Accordhoz képest.