Új ötös BMW a Ringen

2016.06.30. 14:11

Az ötös BMW utódjának jönnie kell, elvégre a jelenleg kapható autó már több mint hat éves. És úgy néz ki, jön is, legalábbis már tesztelik a prototípusokat a Nürburgring Nordschleifén és közúton is, ami azt jelenti, hogy nincs már sok hátra – legfeljebb egy-másfél év – a hivatalos bemutatóig.

Az újdonságról egyelőre annyit tudni, hogy G30 gyári kód alatt fut, és amennyire ez az álcázástól megállapítható, fazonra es is az aktuális 7-es sorozatot követi, akár az elődje. Nincs ebben semmi furcsa, hisz a BMW ugyanazokra a műszaki alapokra építi a két modellt, és Chris Bangle távozása óta nem nagyon engedik elkalandozni a formatervezőket, vagy ha mégis, jól elrejtik az eredményt. A videón szereplő ötös, amely elég durva tempóban tolja a Nordschleifén, a rendszáma alapján egy 550i, ikerturbós V8-as motorral, amely itt már 450 lóerős, azaz lényegében ezt szánják a polgári csúcsmodellnek. Később nyilván lesz M5-ös is, alighanem 600 lóerő feletti teljesítménnyel, de a BMW szokásos ütemezéséből kiindulva arra a premier után még várni kell egy-két évet.

A pletykák szerint az új modell akár egy mázsával könnyebb lehet a jelenleg kaphatónál, és telepakolják mindennel, amit a BMW jelenleg nyújthat. Például olyan rendszeren dolgoznak, amely képes a navigációs adatokat a szélvédőre vetítve úgy megjeleníteni, hogy az passzoljon a valósághoz. Magyarul a nyíl, amely mutatja, hogy hol kell elhagyni a körforgalmat, látszólag a kérdéses kihajtó aszfaltján jelenik majd meg. És ez csak egy a lehetséges fejlesztések közül.