A Citroën is Iránban terjeszkedik

2016.07.22. 16:30

Tövig nyomta a pedált a PSA csoport Iránban – a cél nyilvánvalóan a korábbi piacvezető szerep visszaszerzése. A Peugeot márkával ugyanis a PSA volt Irán domináns autóhuártója egészen a 2012-es kereskedelmi szankciók bevezetéséig, és az iráni piac elvesztése is hozzájárult a francia gyártó súlyos pénzügyi kríziséhez, amelyből csak most kezd magához térni.

A PSA már januárban elkezdte iráni kapcsolatainak újjáépítését: három Peugeot modell, a 208-as, a 301-es és a 2008-as helyi gyártásáról állapodott meg az Iran Khodro nevű állami autógyárral, amely a szankciók évei alatt is régebbi Peugeot modelleket gyártott. Ám a PSA ezúttal szélesebb offenzívát tervez: az iszlám országban meglehetősen népszerű Peugeot márka mellett a Citroën három modelljének helyi gyártásáról is megállapodott egy másik helyi céggel, a Saipa nevűvel, amely mostanában kínai Changan és koreai Kia modellek helyi összeszerelésével foglalkozott, bár korábban már gyártott Citroën Xantiákat és C5-ösöket.

Bár a részleteket egyelőre nem ismerjük, valószínű, hogy ezúttal kisebb Citroën típusok gyártását tervezik Iránban: leginkább a C3 és C4 sorozat változatai jöhetnek szóba. Egyelőre annyi biztos, hogy a gyártás beindítására 300 millió eurót szán a PSA és a Saipa együttesen, és az első típus gyártása 2018-ban kezdődhet.

Irán viszonylag ígéretes befektetési célpont az autóipar számára, hisz a kereskedelmi szankciók bevezetése előtt, 2011-ben 1,6 millió autó fogyott az országban. Ennek durván a 30%-a származott a Peugeot-Citroentől, és úgy tűnik, a franciák szeretnék visszaszerezni domináns szerepüket a következő három-négy év során.