Eladó a Jaguar-alapító autója

2016.07.27. 17:41

A Jaguar alapítója, Sir William Lyons még maga készítette a Mark 10 formatervét, abban az időszakban, amikor a Jaguar még teljesen önálló autógyártó volt, és mivel ez lett a cég csúcsmodellje 1961-ben, egy ilyen autót gyártatott magának is.

A nagy, nyúlánk luxusautót a bemutató évében, 1961 végén gyártották, és Lyons 1962 és 1965 között használta. Az 5,1 méteres és 1,9 tonnás autó, amelyet 3,8 literes hathengeres motor hajt, eleve nem túl gyakori: összesen vagy 24 ezer példány készült, ilyen, korai kivitelből pedig bő 13 ezret építettek. A konkrét példány persze egyedi felszereltsége és története miatt valamivel még értékesebb, és bár közel 115 ezer kilométert futott, utolsó tulajdonosa teljesen felújította, így az állapota is hozzátesz az értékéhez.

Így mintegy 100 ezer fontra – durván 37,4 millió forintra – becsülik az értékét, bár nem lehetetlen, hogy a gyűjtők többet is hajlandók lesznek megadni egy ilyen ritkaságért a hét második felében zajló Silverstone Auctions autóárverésen.