Mitsubishi XM: különös szerzet

2016.08.04. 11:26

Az XM Conceptet Indonéziában mutatta be a Mitsubishi, kifejezetten a helyi viszonyokra szabott modellként. Ennek köszönhető a szokatlan tervezési koncepció is: Indonéziában az utcaképet ma is terepjárók, pick-upok, kisbuszok és egyterűek uralják, így logikus volt, hogy a Mitsubishi is olyan járművet mutasson, amely az egyterűekre jellemző módon tágas, ugyanakkor a hasmagassága terepjárósan nagy.

Ennek megfelelően az autó arányai is különösek. Bár nem állították túlzottan apró kerekekre, ahogy a hasonló felépítésű szériamodelleknél előfordul, a keskeny és magas karosszéria még ezzel a kivételesen komplikált, szinte már túlzottan is tagolt formatervvel együtt is feltűnő, és nem egyértelműen pozitív értelemben. A forma egyébként szinte biztosan egyszerűsödik majd, mielőtt a helyi gyártásra sor kerül, és addig talán az is kiderül, hogy milyen hajtást szánnak a típusba, amely várhatóan csak a délkelet-ázsiai régióban lesz kapható.

Egyes feltételezések szerint valamiféle alkohollal is üzemeltethető benzinmotor lehet a befutó, mivel Indonéziában komolyan támogatják az E85-tel közlekedőket, de az sem lehetetlen, hogy készül benzin-elektromos változat is. A Mitsubishi azt tervezi, hogy Indonéziában jövő ősszel kezdi meg az új modell forgalmazását, bár most, hogy a japán gyártó a Nissan irányítása alá kerül, messze nem egyértelmű, hogy egy év múlva mindebből mi valósulhat meg.