Elképesztően elegáns lett a Maybach kupé

2016.08.17. 17:00

Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a Mercedes-Maybach 6 igazán látványos és haszontalan dolog lesz – olyasmi, amire sokan vágynak, sokféle okból. A korábbi sötét felvételek is mutatták az arányokat, de most, hogy a részleteket is láthatjuk, még erősebb a birtoklás vágya.

A hatméteres kupé közel felét a motorháztető teszi ki, a fara hosszan elnyúlik a hátsó tengelyvonal mögött, mint a 30-as években, a Mercedes aranykorában a legdrágább kupéké és roadstereké, ott van egy kis 50-es évek a sirályszárnyként nyíló ajtók képében, és mégis minden porcikája korszerűséget sugall. A múlt pazarló arányait helyezi át egy olyan korba, amikor mindent hajlamosak vagyunk alárendelni a hatékonyság eszméjének. Ráadásul ezt úgy teszi, hogy a forma, és egyes részletek, mint a teli közepű felnik, a kabin cseppformája, vagy épp a tükröket kiváltó kamerák közben mégsem mondanak ellent ennek az eszmének sem.

A hivatalos bemutató nincs messze, és ott majd kiderül, ami a képek láttán az első kérdésünk lehet: vajon lesz ebből valami? Ám ha nem kerül sor a szériagyártásra, akkor is egyértelmű, hogy a Mercedes formatervezői még messze nem fogytak ki az életképes ötletekből – képesek olyasmit készíteni, ami érzelmi szempontból is megragad. Több olyan tanulmányautó is akadt az elmúlt évtizedekben, amelyekből ugyan csak egyetlen példány készült, mégis több alakítottak egy márka megítélésén a legtöbb korabeli szériamodellnél.

Könnyen lehet a Mercedes-Maybach 6 is olyan hatású, mint egykor az Audi Avus Quattro (1991) vagy a Ford GT90 (1995), amelyek hosszú évekre határozták meg egy márka karakterét.