Jön a 11 fokozatú, tripla kuplungos automata?

2016.08.22. 12:59

A tizenegyedik sebességi fokozat bevezetése nem a Hondának jutott az eszébe először: a Ford tavaly már levédette egy ilyen, hagyományos automata váltó terveit. A Honda szabadalmában a három kuplung alkalmazása az igazi újdonság.

A japán szabadalmi hivatal által közzétett dokumentum szerint a három kuplungos kialakítás gyorsabb váltásokat tenne lehetővé. Az elv alighanem ugyanaz, mint a dulpa kuplungos kialakítás esetében, azaz egyszerre egy kuplung viszi át a teljesítményt, míg a másik – ebben az esetben a másik kettő – arra az esetre van felkészítve, ha a szomszédos fokozatot kell kapcsolni. Bár a teljes műszaki leírást nem ismerjük, valószínű, hogy azért kell a három kuplung, hogy mindkét szomszédos fokozat kapcsolására felkészülhessen a rendszer. Ezt eddig úgy oldották meg, hogy a váltó elektronikája a korábbi váltások alapján feltételezte, hogy merre kell legközelebb kapcsolni, és azt a fokozatot készítette be. Ám ha nem jött be az előrejelzés, azzal a dupla kuplungos váltót is zavarba lehetett hozni. Valószínű, hogy erre a problémára keresett megoldást a Honda mérnöke, Izumi Masao, aki a szabadalmat jegyzi.

Egyelőre nem tudni, hogy a Hondánál kezdenek-e valamit a szabadalommal, ez ugyanis korántsem törvényszerű. Lehet, hogy egyszerűen csak az ötlet felhasználását igyekeznek akadályozni a konkurencia számára. Ám az sem elképzelhetetlen, hogy hamarosan gyártásba kerül a szerkezet. Végül is a japán gyártó már most is készít komplikált, dupla kuplungos váltót – ilyen például az új NSX kilenc fokozatú váltója.