Negyven éves az öthengeres Audi motor

2016.08.31. 06:14

Az Audi az 1970-es években már a presztízs-kategória felé kacsintgatott. A 100-as sorozat volt az első nagyobb autójuk, és a második generációba a négyhengeresnél nagyobb motort szerettek volna beépíteni. És itt kezdődtek a bajok.

A hajtás elrendezése még a háromhengeres DKW-kból maradt meg: az első tengely elé hosszába épített motor a kis kétüteművel még jól működött, de egy soros hathengeressel nagyon hosszú és nehéz orr-részt eredményezett volna. Négy hengernél többet szerettek volna az Audinál, egy új V6-os blokk kifejlesztése viszont túl drága lett volna. Így inkább megtoldották a meglevő négyhengerest még egy hengerrel, így viszonylag olcsón készülhetett szebb hangú, nagyobb presztízsű Audi 100-as. Az első ilyen motor 2,1 literes volt, karburátorral 115, benzinbefecskendezéssel 136 lóerőt adott le, és még épp befért a csúcs-Audi orrába. Később készült kétliteres, öthengeres dízelmotor is, ez turbó nélkül 70, turbóval 84 lóerős volt.

Az öthengeres azonban a 80-as években ért a csúcsra az Audinál. A 100-as mellett beépítették a 80-as sorozatba is, készült belőle turbós kivitel is, előbb 170, majd 200, végül 220 lóerővel, és ez került az Audi Quattro modellekbe is, amelyek 1980-as megjelenésükkel teljesen megváltoztatták a ralisport jellegét. Az 1990-es évek elejére azonban leáldozott az egykori szükségmegoldásnak. Az Audi kifejlesztette saját V6-os és V8-as motorjait, és a hosszú öthengeresek lassan kényelmetlen örökségnek bizonyultak. A legtovább a 2,5 literes dízelmotor készült, ezt az Audi 1997-ig használta az A6-osban, illetve a Volvo, amely az S70-es, V70-es és S80-as típusaiba keresztben építette be az öthengeres dízeleket.

A hosszmotoros, nagy Audikban már nem is bukkant fel többet ez a típusú motor, viszont a keresztben álló motoros Audi TT RS jelzésű csúcsváltozatában 2009-től újra használnak egy ilyen motort, amelyet az utóbbi években az RS3-as és az RSQ3-as is megkapott. A 2,5 literes öthengeres turbómotor csúcsteljesítménye utcai autóban eddig 367 lóerő, de tanulmányautóban mutattak már 400 lóerő feletti teljesítményű kivitelt is.

Nyilván ez utóbbi motor az oka, hogy az Audinál most egy kicsit ünnepelnék az öthengerest, hisz a múlt dicsőséges epizódjainak felemlegetése – például a Pikes Peak győztes 600 lóerős rövid Quattroé, vagy az IMSA GTO sorozatban indított, 720 lóerős Audi 90-esé – egyértelműen használ a márkának. Nálunk mindez viszont egy picit még mást jelent, mondhatni, a ősrégi öthengeres Audi motor egyesek számára még nem veszett a múlt ködébe.