Hát megjött: bemutatták a Skoda nagy SUV-ját

2016.09.02. 06:06

Nem várt a Párizsi Autószalonig, egy végtelen szivárogtató kampány után bemutatta végre nagy városi terepjáróját a Skoda. Íme a márka talán legnagyobb lendülettel felvezetett autója, a Kodiaq.

Ahogy azt már hónapok óta sejteni lehetett, a rengeteg kiszivárgott/kiadott fotó és videó után sok meglepetés nem maradt a tegnap esti berlini bemutatóra. A gyári képeken is látni, hogy sok fantáziát nem akartak ráhúzni a márka első igazi városi terepjárójára. Azzal a felül bevágott hűtőráccsal megkapta a Skoda új egyen arcát, az új Superbéhez hasonló ledes fényszórókkal így nagyon ismerős ábrázata lett. Maga a bódé se hozott meglepetést. Ahogy várható volt, apró eltérésekkel ugyan, de a forma rokon maradt a Seat Atecával, amivel egy gyártósoron készülnek majd.

A kezdő motorkínálat mellett a méreteivel kapcsolatban voltak kérdőjelek a bemutató előtt. A Kodiaq az MQB-platform legnagyobb változatán áll majd; hossza milliméterre kereken 4,7 méter lesz, szélessége 188 centiméter, magassága pedig 167 centi. A VW-s házi tornasorban ezzel a Q5-össel lenne szomszéd, alig nagyobb az Audi középnagy SUV-jánál, de ami a cégcsoport logikája szerint szempont: 34 centivel hosszabb az Atecánál. Ez három üléssorral 720 literes csomagteret jelent, míg a középső sort is lehajtva 2065 literről beszélnek. Hogy az a bizonyos harmadik üléssor opció-e egyáltalán, egyelőre rejtély.

Benzines vonalon az 1,4 TSI lesz a belépőmodell, ami 125 és 150 lóerős változatokkal viszi majd az elsőkerekes változatban 1,45 tonnás (összkerékben 1,53 tonnás) SUV-t. Ott lesz a kezdő kínálatban a kétliteres TSI is, de egyelőre csak a 180 lovas változatáról hallani, az összekerekes Superbben használt 280 lóerősről nincs hír. Dízelben a 150, illetve 190 lóerős kétliteres TDI-vel lesz kérhető.

Az árakról egyelőre csak a brit AutoExpress írt, ők 23 ezer fontos (8 millió forint) belépő rárról tudnak. Szintén az ő forrásuk beszélt 29 ezer fontról (10,2 millió forint) az összkerékhajtású, 150 lóerős TDI-vel és hétsebességes DSG-vel szerelt változattal kapcsolatban. Információikat a Skoda nem erősítette meg, azt viszont igen, hogy a Kodiaq forgalmazása még az év végén elindul, az első szállítások pedig 2017 első hónapjaira várhatóak.