2016.09.30. 14:35

A Lexus is kivette részét egy kézműves high-tech koncepcióval a párizsi tanulmánydömingből. A köztudatba nem oly rég bekerült UX-ben ráadásul mindjárt ellőtték az új hálós üléseiket is. Ha utóbbit nem, ezt a megszámlálhatatlanul sok éllel bíró SUV-t még látjuk majd a közeljövőben.

Az NX-hez első látszatra erősen emlékeztető UX a Toyota Dél-Franciaorzágban működő tervezőközpontjának a szülötte. Mint olyan, jelenleg full dizájntanulmány, bár ezzel szemben a Lexusnál nagyon szeretnék, ha komolyan vennénk. Dr. Johan Van Zyl, a Toyota és a Lexus európai elnök-vezérigazgatója ennek kapcsán mondta, hogy készek egy merészebb szakaszba lépni a Lexusnál SUV-fronton. A mondatból azért erősen hiányzott még szó, mert az NX-szel már így is messze az általános merészségi szint fölött járnak.

Az ügyeletes crossovernél, az NX-nél talán egyel kisebb tanulmányra a kortárs Lexus-stílus mellett tényleg túlzás lenne azt mondani, hogy nagyon elszált. Ha van mit tenni bele, ezt a hosszú, nyújtott orrot akár meg is tarthatnák, ahogy azt a kupés tetővonalat és a leddel alaposan megtömött fart sem biztos, hogy ki kéne ölni belőle, mire a sorozatgyártásra kerül  a sor.

Persze megvannak az ilyenkor szokásos túlkapások. A duzzadt kerékjárati ívek és a visszapillantó tükrök helyére szerelt kamerák még jelzik, hogy várni kell, mire ebből autó lesz. És ez semmi, ahogy egy korai tanulmánynál lenni szokott, odabent szabadult el igazán a fantázia. Azok az előre került fura hálós ülések önálló tanulmányok, ki is állítottak belőlük egyet Kinetic Seat Concept néven. Beleülni nem engedtek, de azt mondják rá, ezzel a rugalmas, egymásba font hálóval nemhogy pihentető, de egyenesen egy jóféle tornázás a vezetés.

A Kinetic még semmi, a kabin tele van az ilyenkor szokásos őrültségekkel. A hátuljába beszabott fehér barlang például egy kétszemélyes ülésrendszer. Kár is megjegyezni, nyoma nem marad, ahogy nagy eséllyel a hátsó ajtók is Párizsban nyíltak utoljára hátrafelé, és sajnos az anyaghasználat sem tűnik maradandónak.

A forma, amit érdemes bevésni, azzal könnyen lehet, hogy meglepnek majd. Az anyamárka legutóbbi erős húzásától, a C-HR-től sem várta senki kezdetben, hogy szériaautó lesz, aztán mégis. És árulkodó jel, hogy a Toyota nemrég levédette az UX200, az UX250 és az UX250h típusneveket. Ha lehet adni erre, és hinni lehet a tanulmány belső részleteinek, a kormánykerékre szerelt váltófülek is arról árulkodnak, hogy nem kimondottan hibridről van szó. Talán csak egy-másfél év, és kiderül - ahogy ilyenkor lenni szokott.