Teljesen átalakulhat a Toyota Aygo

2016.10.13. 17:36

A brit Autoexpress híre szerint ez lehet az utolsó Aygo, amely még benzinmotorral kapható, az utódmodell már elektromos hajtásláncot kaphat. Az azonban nem egyértelmű, hogy azt az autót is a PSA-val közösen gyártanák, vagy sem.

SAM 9295

A pletykának a Toyota két vezető szakemberének nyilatkozatai adtak táptalajt. Johan van Zyl, az európai részleg elnök-vezérigazgatója azt mondta, az Aygo tökéletes jelölt lenne egy elektromos autó alapjának. „Már most is tesztelünk itt Európában elektromos járműveket, elsősorban rövid távú, városi közlekedési szükségletek megoldására. A tapasztalatok alapján azt hiszem, ha megnézzük, milyen technológiákat kínálunk a jövőben, az elektromos hajtáslánc ezek között lesz.”

Gerald Killman, aki a Toyota európai fejlesztési tevékenységét irányítja, ennél egy lépéssel még tovább ment: elismerte, hogy dolgoznak egy elektromos kisautón, bár az még bizonytalan, hogy mikor dobják piacra. „Arra kell ügyelnünk, hogy akkor legyen elérhető, amikor az átlag vásárló már meg tudja engedni magának. Azaz óvatosnak kell lennünk, de igen, már dolgozunk rajta.” - nyilatkozta.

A jelenlegi Aygo ezer köbcentis, 70 lóerős háromhengeres benzinmotorral kapható, és ugyanabban a gyárban állítják elő, mint a Peugeot 108-ast és a Citroën C1-est. Az aktuális generáció nem régi, 2014 óta kínálják, azaz négy-öt évig még biztosan piacon lesz. Killman szavaiból arra lehet következtetni, hogy akkor váltják fel egy elekromos modellel, vagy késztenek belőle ilyet is, ha van rá esély, hogy a villany-változatból is jelentős mennyiséget lesznek képesek eladni – ez pedig elsősorban attól függ, hogy hogy alakulnak a Li-ion akkumulátorcellák árai.

Már az elmúlt néhány év során is jelentős árcsökkenés volt tapasztalható, hat év alatt 1000 dollárról 350-re csökkent a kWh-nkénti ár, de ahhoz, hogy hétköznapivá váljanak az elektromos személyautók, ennek a tendenciának folytatódnia kell.