Mekkora üzlet az elektromos Corvette?

2016.10.17. 15:30

A Corvette attól zseniális, hogy nem csak gyors, de egész elérhető is. A GM sportkocsija azonban még a régi iskolát képviseli: nagy és erős V8-as motort hord az orrában, amely semmivel nem környezetkímélőbb, mint muszáj.

A Genovation Cars még a nyár folyamán mutatott egy prototípust, amely a Corvette-nek ez utóbbi tulajdonságán változtat, méghozzá drasztikus módon. A V8-as helyére 600 lóerős villanymotor kerül, a benzintank szerepét pedig 44 kWh-s akkucsomag veszi át. A GXE prototípus még az előző Corvette-re épül, és a 210 km-es hatótávú jármű, amellyel egyszer már elérték a 330 km/h-s sebességet, elvben 330 ezer dollárért el is vihető.

A csaknem ismeretlen amerikai cég azonban már a folytatást tervezi. A GXE szériaváltozata már az aktuális, C7-es Corvette-re épülne, amely könnyebb, mint a C6-os, és még erősebb, 660 lóerős elektromos hajtást kapna. A tervek szerint első körben 75 példány készülne, de az az igazi kérdés, hogy akad-e ennyi jelentkező, aki hajlandó kifizetni az elektromos sportautóért a 750 ezer dolláros vételárat. A terv másik részlete, ami bizonytalanná teszi a jármű életképességét, az az apróság, hogy az első autókat 2019-ben tervezik piacra dobni, márpedig addigra valószínűleg sokkal sűrűbb lesz a prémium-villanyautók piaca, mint manapság.

Valahogy az az érzésünk, a GXE hasonlóan járhat, mint nemrég az Audi R8 e-tron, amely érdeklődés hiányában az idén tűnik el a német luxusmárka gyártási programjából.