Apró városi terepjárót tervez a Honda?

2016.10.19. 14:01

Láthatóan a Hondánál is igyekeznek meglovagolni a manapság dühöngő SUV-divatot. A CR-V mellett piacra dobták a HR-V-t, és most egy harmadik, még kisebb modell leleplezésére készülnek.

wrvpv

A HR-V ugyanis jóval nagyobb a Jazznél, vagy harminc centivel hosszabb, és a tengelytávja is vagy tíz centivel nagyobb. Így egy Jazz alapú SUV-nak bőven lehet hely a kínálatban. A WR-V-ről egyelőre csak egy vázlatot mutattak, ezen túl nem sokat tudni róla, viszont azt elárulták, hogy november elején, São Paulóban mutatják majd be. A típus a helyi Honda fejlesztőközpont munkája – talán ezért is üt el annyira stílusában a többi Honda modelltől, ez azonban nem jelenti, hogy ne forgalmazhatnák Latin-Amerikán kívül.

Nem csodálkoznánk rajta, ha a WR-V később Európában is megjelenne, hasonlóan ahhoz, ahogy a Ford is elhozta a Brazíliában tervezett Ecosportot.