Veszélyben az Audi műszaki önállósága?

2016.10.19. 11:44

A német sajtóban jelent meg az egyelőre erősen pletykaízű hír, amely szerint az Audi brutális költségcsökkentés célpontjává válhat a VW csoporton belül. Az Audit vezető Rupert Stadler azt mondta a Der Spiegelnek, hogy minden jövőbeli fejlesztésük alapos vizsgálat tárgyát képezi. A VW igazgatótanácsa várhatóan november közepén dönt majd róla, hogy mennyit enged költeni a márkának, és mire.

A pletykák szerint alapvető fejlesztések is veszélybe kerülhetnek ezzel. Az A4-es és Q5-ös, illetve minden ezeknél nagyobb méretű Audi most a márka saját fejlesztésű MLB padlólemezére épül, ezt azonban más márkák nem használják cégen belül. Úgy hallani, akár ennek a fejlesztését is leállítaná a VW vezetése, így a nagyobb típusok más padlólemezekre költöznének. Az A6-osig bezárólag a keresztben álló motoros MQB padlólemez jöhet szóba, a nagyobb modellek pedig alapulhatnának a Porsche által elsősorban a Panamera számára fejlesztett MSB rendszerre. Az MLB padlólemez kiváltása mellett szól, hogy speciálisan hozzá kifejlesztett hajtáselemekre van szükség hozzá, és a VW csoport egységes motorjait is át kell alakítani a beépítéshez, ezek pedig rontják a gazdaságosságot.

Ám messze nem ez a költségcsökkentés legvalószínűbb módja. A híresztelések szerint a tervezett új törésteszt-központból és az új szélcsatornából nem lesz semmi, van rá esély, hogy az R8 utódja sem készülhet el, vagy ha igen, azt is a Porschénél fejleszthetik. További megtakarítást jelenthet a sikeres Le Mans-i sportkocsi-program leállítása – a cél nyilván az, hogy az Audi hihetetlen, 4,2 milliárd eurós éves fejlesztési költségvetéséből minél többet lefaraghassanak.

Stadler szerint az Audi önálló arculatát biztosan nem fenyegeti semmi, az sem, ha a modellválaszték nagy részét más padlólemezre kell áthelyezni. Így fogalmazott: „Az Audi mindig azonosítható marad, ezt épp a fejlesztési részleg tízezer dolgozója garantálja Ingolstadtban, Neckarsulmban és Győrben.” Ám az korántsem egyértelmű, hogy a november 18-ai igazgatótanácsi ülés döntései hosszabb távon nem épp a fejlesztési részleg munkahelyeit sodorják veszélybe.