Ez már a vég? Jön az összkerekes BMW M5

2016.10.25. 14:59

Az elmúlt években sokszor beszéltek már róla, de egészen mostanáig csak találgatás volt: összkerékhajtást kap az M5-ös BMW. Erről az ausztrál GoAutónak beszélt az új generációs 5-ös ottani bemutatóján a bajor gyártó egyik munkatársa. Sven Arens hozzátette: erre szükség volt ahhoz, hogy elég hatékonyan tudják kamatoztatni az ikerturbós V8-as teljesítményét.

Anders elmondta, az xDrive rendszert úgy hangolják majd, hogy a várhatóan 700 newtonméternél is nagyobb nyomaték jelentős része így is a hátsó kerekekre szabaduljon Egészen pontosan 20:80 a százalékos arány alapból, de ez az útviszonyok függvényében változhat. Az új M5 ezzel a SUV-okat leszámítva az első olyan M-es BMW lesz, amelyet összkerékhajtással szerelnek. Mindez akár a további M-es modellek jövőjét is előrevetítheti.

A szakember szerint ez elkerülhetetlen volt: elérték azt a határt, amely fölött a forgatónyomatékot már nem lehet ráereszteni két kerékre. Korábban ugyan tettek olyan kijelentést, hogy az M5-tel nem mennek el ilyen irányba, de azt már akkor is sugallták kicsit, hogy állításuk csupán az akkor aktuális F10-es szériára érvényes. Később is kitartottak még emellett, de mindig ott lógott a levegőben a lépés.

Az új M5-ös BMW-t várhatóan legkorábban jövőre mutathatják be, de az sem kizárt, hogy csak 2018-ra készül el. Addig is nézzük meg újra, Karotta mennyire élvezte a hátsókerekes M5-öst.