Négy új motorral készül a Mercedes

2016.10.31. 07:04

Négy új motort mutat be hamarosan a Mercedes-Benz, amelyek többségét elsőként az S osztály kaphatja meg. Ezek között találunk ikerturbós V8-as, valamint hathengeres benzinest és dízelt is. Az ígéretek szerint takarékosabbak lesznek, de erőből sem lesz hiány.

Az AMG-fejlesztésű új V8-as M176 kódnéven fut, és bár pontos adatokat még nem közöltek róla, annyit azért elárultak, hogy 470 lóerőnél erősebb lesz, 700 newtonméter körüli csúcsnyomatéka pedig 2000-es fordulaton jelentkezik. Az M278 kódú V8-ast váltja le, amely jelenleg az S500-ban található meg. Tíz százalékkal kedvezőbb fogyasztást ígérnek – ennek elérésében a hengerlekapcsolás mellett az is segíthet, hogy 4663-ról 3982 köbcentire csökkentik a lökettérfogatot.

A hengerlekapcsolás 900-as és 3250-es fordulat között lép életbe, ilyenkor a 2-es, 3-as, 5-ös és 8-as hengerek állnak le. Sport módban viszont mind a nyolc üzemel. Arról, hogy éppen hogyan is állunk hengerek tekintetében, a műszerfalon visszajelzést is kapunk. A turbókat áthelyezték, és azt mondják, már ezzel a lépéssel nyertek öt százalékot a teljesítményen. Ezt a motort 2017 közepén szerelik be először az S osztályba.

Az új motorok között találjuk az M256-os sorhatos benzinest is. Itt 48 voltos elektromos rendszert alkalmaznak, amely többek között egy elektromos kiegészítő kompresszort is hajt, ezzel segít be a turbólyuk leküzdésébe. A gyáriak szerint teljesítménye a nyolchengeresekhez, míg fogyasztása és károsanyag-kibocsátása a négyhengeresekhez közelít. 408 lóerő és 500 newtonméter körül tud majd.

OM656 kóddal jön egy sorhatos dízel, amellyel kapcsolatban azt ígérik, a Mercedes által valaha gyártott legerősebb személyautó-dízelmotor lesz. A jelenleg elérhető 258 lovashoz képest is egyértelműnek tűnik az izmosodás, itt ugyanis már 312 lóerőről beszélhetünk, miközben a fogyasztás 7 százalékkal csökken.

A negyedik újdonság egy négyhengeres benzines (M264 kóddal), amely literenként 136 lóerőt ad le. Itt is két turbót kapunk, és megvan a 48 voltos elektromos rendszer is. Az új motorokat 2017-ben már autóba szerelve is láthatjuk.