Gyors kisautót mutatott a VW

2016.11.09. 12:57

Most egy pillanatra minden szem Brazíliára szegeződik, ahol épp a Sao Paolo International Auto Show kezdődik. A legfontosabb latin-amerikai piacon minden lényeges szereplő igyekszik mutatni valamit - a VW ezúttal helyi kisautója, a Gol sportos változatát állította ki.

A Gol GT egyelőre csak tanulmányautó, de mivel az aktuális szériamodellen alapul, valószínűleg csak szándék kérdése, hogy gyártásba kerüljön. Ahhoz képest, amit Európában ezen a fronton megszokhattunk, a Polo méretű autó nem durran szét az erőtől: a cégcsoport aktuális alapmotorjának, az ezres, háromhengeres, turbós benzinesnek a 115 lóerős és 200 Nm csúcsnyomatékú változata került bele. Ezzel a kisautó 9,7 másodperc alatt gyorsulhat százra, a végsebessége pedig 204 km/h – ezek a számok manapság nem tűnnek kivételesnek, de a motor ereje a kemény futóművel akár egy jóízű autózásra is eleg lehet. Emellett láthatóan igyekeztek látványossá tenni az amúgy nem különösebben érdekes kisautót, méghozzá az első Golf GTI-kről ismerős módon, vörös dekorációval, ami a metálszürke alapszínnel igazán jól mutat együtt.

Most, hogy a Volkswagen minden fronton maximális spórolásban van, nem biztos, hogy a tanulmányból valaha is sorozatgyártmány lesz. Különösen az olyan, akár sikeres, de közvetlen haszonnal nem kecsegtető mellékprojekteket faragják le, mint a gyári rali-csapat, vagy épp egy-egy rétegmodell. Így a Gol GT is könnyen az áldozatok közt végezheti, pedig úgy tűnik, épp az ilyen megfizethető, de sportos modellek iránt volna kereslet Brazíliában, ezt jelzi, hogy odaát a Renault is kínál RS változatot a Sanderóból.