Új Lamborghini – attól több, ami nincs benne

2016.11.16. 15:47

LP580-2 Spyder a neve, amiből a márka ismerői nyilván kitalálták már, hogy ez a Huracán nyitott, hátsókerék-hajtású kivitele. Ilyen eddig nem létezett.

Ebben az esetben a hátsókerék-hajtás határozott előnye, hogy ellensúlyozza a nyitottságból adódó súlytöbbletet: bár az új modell 117 kilogrammal nehezebb a kupénál, az összkerék-hajtású Spydernél 150-nel könnyebb, ami még úgy is előny, hogy ebbe a változatba 610 helyett 580 lóerős 5,2 literes V10-es motort építenek, valószínűleg azért, hogy a fronthajtás hiányában is kezelhető maradjon a középmotoros sportkocsi - vagy hogy az összkerék-hajtású változat is eladható maradjon. A dinamikai adatai így is kivételesek: 3,6 másodperc alatt éri el a százas tempót, 10,4 alatt a kétszázat, a végsebessége pedig 319 km/h, ami még mindig bőven több, mint ami a német autópálya-hálózat egyes szakaszain kívül bárhol másutt kihasználható.

Az új Lambónak persze van teteje, de az aktuális trendnek megfelelően könnyű vászon tető, amely gombnyomásra nyílik és csukódik, 17 másodperc alatt, akár menet közben is, 50 km/h-ig. A hátsókerék-hajtású kivitel súlyelosztásában is eltér az összkerék-hajtásútól: itt a statikus terhelés 60%-a jut a hátsó tengelyre, szemben az összkerék-hajtású kivitellel, ahol ez az érték 57%. A műszaki változtatások egy része is erre a tényre vezethető vissza: az új változat futóművének és fékrendszerének hangolását is eszerint kellett átdolgozni.

A hátsókerék-hajtású Spyder forgalmazását 2017 januárjában kezdik. Egyelőre nem közölték, hogy mennyit kérnek érte, de valószínűleg valahol félúton lesz az LP580-2 kupé 178 ezer eurós és a Huracán Spyder 201 ezer eurós ára között.