Ez lesz Opel Zafira helyett?

2016.11.17. 14:28

Úgy tűnik, az egykori Opel-Peugeot együttműködés mostanra hozta meg első gyümölcseit. Már a második modell érkezését jelenti be az Opel, a Crossland X mellett jön a Grandland X is, egy kategóriával feljebb.

grandland pv

A Crossland X egyértelműen a Meriva helyére érkezik, és az Opel közleménye szerint a Grandland X hasonló koncepciót valósít meg egy kategóriával feljebb, a C szegmensben. Egyelőre csak sejthető, hogy a Grandland a Zafirát válthatja – másként nehéz lenne magyarázatot találni arra, hogy az ugyanebben a szegmensben versenyző Mokka X mellett tervezik forgalmazni. Az Opel leírása alapján nagydarab crossover-modellre számíthatunk, némi terepjárós beütéssel, nagy ajtókkal és magas üléshelyzettel, amely várhatóan jóval nagyobb és drágább lesz a Mokkánál.

Az Opel előzetese meglehetősen korainak tűnik, hisz a Grandland X piaci bevezetését csak 2017 őszére ígérik. Erre egy lehetséges magyarázat, hogy a Peugeot-Citroën korábban mutatja be saját változatát – vagy talán már be is mutatta – de az is elképzelhető, hogy az Opelnél úgy gondolják, egy ilyen bejelentéssel növelhető azoknak a száma, akik kivárják az autóváltással, hogy megjelenjen az új típus.

A cég egyébként nagy offenzívát hirdetett, amelynek a Grandland X, a Crossland X és az új Insignia csak a kezdetét jelöli ki. Ennek keretében 2016 és 2020 között 29 új vagy megújított típus érkezése várható – magyarul alaposan felújítják a teljes választékot.