Feltámad az amerikai legenda

2016.11.28. 17:39

A DeLoreanhoz hasonlóan a Cord márka is új életre kel: állítólag már 2017-től kapható lesz valamelyik régebbi modell, bár részleteket egyelőre nem árultak el.

Az Egyesült Államokban a kis sorozatú autógyártók új aranykora jöhet egy 2015-ben elfogadott törvény nyomán, amely korlátozott példányszámban ugyan, de lehetővé teszi az aktuális normáknak nem megfelelő régebbi konstrukciók újragyártását. A Low Volume Vehicle Manufacturers Act nevű jogszabály volt az, amely alapján a DeLorean DMC-12 gyártását újra tudta indítani egy texasi cég, és ugyanezen törvény alapján hamarosan feltámathat egy még régebbi legenda, a Cord is.

A márka lényegében alig létezett – két típust gyártottak, 1929-től 1932-ig, illetve 1936 és 1937 között – de idővel mindkettő legendává vált. Az L-29 volt az első fronthajtású amerikai autó, a későbbi 810/812 pedig az első rejtett fényszórós típus. Később ugyan többször próbálkoztak a márka újjáélesztésével különféle nagyszériás autók műszaki alapjait hasznosítva, de ezek a próbálkozások nem bizonyultak sikeresnek.

2014-ben azonban új tulajdonoshoz került a márka, és a texasi üzletember, Craig Corbell úgy döntött, feltámasztja a márkát. Azt mondja, az új szabályozás lehetővé teszi, hogy nyereséggel gyártsa az autókat – hisz a régebbi modellek replikáival most már nem kötelező komplex, nagy sebességű törésteszteket végezni a forgalomba helyezés feltételeként – így már 2017-ben bemutatkozhat az első hivatalos Cord-replika. Nem tudni biztosan, hogy melyik típust támasztják fel, bár a rejtett lámpás 810-es sorozat kétségkívül látványosabb és ismertebb, mint az elődje, így valószínűbb, hogy ez lesz a replika alapja.

A törvény ráadásul megengedi típusidegen hajtáslánc alkalmazását, így valószínű, hogy valamiféle korszerű amerikai motor kerül majd az új építésű Cordokba – sőt, az sem lehetetlen, hogy az eredetiekkel szemben ezek az autók hátsókerék-hajtásúak lesznek. Nagy mennyiség viszont nemigen készülhet, hisz a jogszabály alapján évente legfeljebb 325 példányt adhatnak el belőle, és valószínűleg az ára is ehhez igazodik majd.