A Porsche sem marad ki a dízelbotrányból

2016.12.09. 10:34

A Porsche sem marad ki a dízelbotrányból, legalábbis egy vizsgálat indult ellenük csalószoftverrel kapcsolatban a német WirtschaftsWoche hírportál információi szerint. A Porsche nem kommentál, de épp most árultak el konkrétabb terveket első villanyos autójukról. Cél az évi 20 ezer Mission-E.

Panamera-Diesel-072

A WirtschaftsWoche a német szövetségi közlekedési minisztérium szóvivőjére hivatkozva írta csütörtökön, hogy a minisztérium a német gépjármű-nyilvántartó hivatallal (KBA) együtt üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanúja miatt vizsgálatot indított a Porschénál is. Arról az Audinál korábban vizsgált szoftverről van szó, amely a kormányállás szöge alapján ismeri fel a laboratóriumi körülményeket. A működése egyszerű: a mérések során a próbapadokon az autók kormányműve mozdulatlan, a szoftver ennek alapján felismeri az autó üzemmódját és az utcai üzemmódnál alacsonyabb fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket állít be.

3

A Porsche nem kommentálta a lap értesülését, de közleményt adott ki, miszerint autói fogyasztás és károsanyag-kibocsátás szempontjából megfelelnek a forgalomba helyezés időpontjában érvényes törvényi követelményeknek. A vizsgálat végére kiderül, tényleg így van-e. Nem mellesleg Oliver Blume, a márka vezérigazgatója épp a napokban nyilatkozott a Porsche első villanyautójáról, a 2019-re várt Mission-E-ről, amiből mint kiderült, évi 20 ezret terveznek gyártani.