Versenygép lesz a Tesla Model S-ből

2016.12.12. 17:03

Az Electric GT Championship egyelőre a Model S P85+ változatával indul el, de a második szezont 2018-ban már P100-asokkal futják. Érdekes lesz látni a hangtalan, de villámgyors autók versenyét.

A Tesla modelljei ugyan kivételesen erősek, és nagyon jól gyorsulnak, versenyezni azonban nemigen próbáltak velük, legalábbis eddig. Az egyik lehetséges ok, hogy a gyár semmiféle átalakítást, tuningot nem támogat, és ez nyilván a versenyautóvá alakításra is vonatkozik. Ám most kifejezetten Teslák számára írták ki az Electric GT bajnokságot, amely az első szezonjában hét európai versenyhétvégével indul. Összesen tíz csapat indulhat, legfeljebb húsz versenyzővel.

Az autóról egyelőre nem tudunk sokat, csak amennyi a képeken látható: elöl-hátul szélesített futómű, bukókeret és elég feltűnő aerodinamikai csomag jellemzi a P85+ alapú versenyautókat. Nem tudni, hogy a hajtáslánchoz hozzányúltak-e, bár erre nem lenne feltétlen szükség, hisz az autó gyárilag 416 lóerős, azaz a teljesítménye bőven elegendő lehet a versenyzésre. Az a kérdés már érdekesebb, hogy milyen hosszúak lesznek a versenyek, hisz a 400 km körüli hatótáv versenytempó mellett drasztikusan lerövidülhet – nem valószínű, hogy egy-egy futam egy óránál hosszabb lehet.

Maga az elektromos autóversenyzés persze nem nagy újdonság: évek óta sikeresen fut a Formula E együléses elektromos autókkal, és az utóbbi években már a Pikes Peak hegyi felfutón is elektromos autók alkotják az élmezőnyt. Az Electric GT bajnokság annyiban lehet érdekesebb ezeknél, hogy itt az utcai Model S-től alig különböző autók állnak majd rajthoz.