Onnan jött Model-X-tuning, ahonnan nem várnád

2016.12.16. 12:19

Váratlan helyről kapott váratlan tuningot egy Tesla Model X. A hely Bulgária, a tuning pedig egy csendesítő csomag, plusz némi csicsa egy többszörös Tesla-tulajdonosnak.

A képen látható Model X története két nehezen átérezhető motivációra épül. Az egyik, hogy a tulajnak állítólag három is van a Tesla SUV-ból, ezért szerette volna egyedibbé tenni az egyiket, a másik ok, hogy csendesebb utasteret akart. Előbbi azért különös, mert még éppen csak elkezdtek kiszállingózni a Model-X-ek a gyárból, másrészt egy prémium villanyautóról van szó, amibe – a nagy homlokfelület miatt is – a Tesla bevallottan több hangszigetelést pakolt, mint az a kategóriában szokás. Mindegy, attól szép a kapitalizmus, hogy a keresletre mindig van kínálat: egy helyi tunigcég, a Vilner elvállalta a munkát.

A projekt érdemi része, a hangszigetelés eredménye sajnos nem jön át a képekről, de a Vilner állítólag talált rá módot, hogy fokozza a Tesla munkáját. Bár azt elismerték, a gyártó etéren nem sok mozgásteret hagyott. A dizájnmunka ellenben már nagyon látványos. Az üléseket teljesen újrakárpitozták, áramkörmintás türkiz lett minden odabent, sőt, a motívumból jutott a hátsó üvegekre is, a türkizből pedig a féknyergekre.

Ezzel a Model-X-et is elérte a lakossági tuning, észre sem vesszük, és hopp, előkerül majd a purhab.