Eli Zero: túl ismerős

2017.01.03. 15:06

A CES-en mutatkozik be ez az autó, az Eli márkával együtt. Elég szerencsétlen premier ez, hisz alaposan meg kell nézni a Zero nevű szerzetet, hogy kiderüljön, nem a Renault Twizy gyenge másolatáról van szó, inkább a koncepció továbbfejlesztéséről.

Ami elsőre feltűnő, az az a tény, hogy az Eli kisautójának rendes ajtói vannak, és ha jobban megnézzük, itt egymás mellett, és nem egymás mögött helyezték el a két ülést. Ennek megfelelően a felépítmény is szélesebb, mint a Twizyé, miközben a tengelytáv és a nyomtáv látszatra ugyanakkora. A hiba az, hogy a felületes szemlélő számára ez nemigen derül ki: könnyű azt gondolni, különösen csak fotók alapján, hogy ez csak egy Twizy szebb hűtőmaszkkal és hátsó lámpákkal. Ami önmagában még nem mond el semmit, hisz a Twizy tervezői annak idején azt gondolták, hogy elég, ha az autó eltér a többitől, azzal helyettesíthető az esztétikum.

Adatokat egyelőre nemigen hoztak nyilvánosságra – ami a képekhez mellékelt sajtóközleményben áll, az a fejlett, egyszerű, barátságos, dinamikus és városi szavak felhasználásával előállított marketing-szöveg, amiből csak annyi derül ki, hogy az írói szeretnék, ha elhinnénk, ez tényleg valami különleges, ha nem is látszik másnak gátlástalan plágiumnál. Remélhetőleg a CES-en többet is elárulnak majd arról, hogy hol, mikor és mennyiért lehet beülni egy ilyen alkalmatosságba.